Egy kicsit félretettem Owen Meanyt - nem igazán tudok vele haladni, nem azért, mert nem érdekes, csak kicsit nehézkes, és sokszor nincs hozzá hangulatom -, hogy helyette Nobody Owens - barátjainak csak Bod - kalandjaival ismerkedjek meg, és annyira csípem Gaiman stílusát, hogy két nap alatt átcsusszant a kezem között a könyv. Imádtam, a történetet is, a karaktereket is - ha valaki ismeri a történetet és engem, gondolom említenem sem kell, hogy egyből Silas lett a kedvenc szereplőm -, könnyű és érdekes olvasmány, de van üzenete is. Valószínűleg nem az enyém volt a megcélzott korosztály, ám ez engem egy pillanatig sem érdekel :D
A tartalmáról röviden:
The man Jack egy este lemészárolja Bod családját, csak a kisfiú menekül meg, aki kalandvágyó csecsemő lévén a zajokat hallva felébred és kimászik az ágyból. Egy temetőbe keveredik, ahol gyors tárgyalás után a szellemek úgy döntenek, befogadják és megvédik, nevet adnak neki, és Mr. és Mrs. Owens vállalják Bod felnevelését. Mivel azonban the man Jack továbbra is kutat a gyerkőc után, egy védelmezőt is kijelölnek, aki sem az élők, sem a holtak világához nem tartozik, ő Silas. A könyv Bod gyerekéveit követi végig, míg végül elérkezik a pillanat, hogy el kell hagynia az otthonát, és csatlakoznia kell az élőkhöz.
“Face your life,
Its pain,
Its pleasure,
Leave no path untaken.”
“Name the different kinds of people,’ said Miss Lupescu. ‘Now.’
Bod thought for a moment. ‘The living,’ he said. ‘Er. The dead.’ He stopped. Then, ‘... Cats?’ he offered, uncertainly.”
“Truly, life is wasted on the living, Nobody Owens. For one of us is too foolish to live, and it is not I.”
"It's like people who believe they'll be happy if they go and live somewhere else, but who learn it doesn't work that way. Wherever you go, you take yourself with you."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése