Kb két hónapja dolgozok. Voltam két műanyaggyárban, tizenkét órás (+2 óra utazás) és nyolcórás műszakban, többnyire szalag mellett. Soha idegölőbb és unalmasabb dolgot szerintem nem csináltam - nemcsak nem szabad leülni, vagy csak tíz perc szünet van, de még vécére sem lehet elmenni szüneten kívül és ha azt mondom, úgy kezelnek, mint egy darab szart, sokat szépítettem a hozzáálláson. A Nike-bolt egy kicsit jobb volt, de csak hangyányit: itt tízórás műszakban voltam árufeltöltő, de négy óra volt az út (a bolt Polgáron van), a feltételek pedig hasonlóak: állj - görnyedj - végig, és csak egyszer mehetsz szünetre. Alapvetően nehezebb volt, mint a műanyaggyárak, mert sokat kellett cipekedni meg hajlongani, de jobban élveztem, mert a dolgozók egész kedvesek voltak.
Ezeket csináltam heti két vagy három napot, sokszor szombaton is.
Most három hete az IT Servicesnél vagyok, amit a fentiek fényében tudok igazán értékelni. (Az IT Services a T-Systems része, informatikai szolgáltatásokat nyújt főként külföldi ügyfeleknek.) Igaz, hogy heti négy hétköznap dolgozok - két teljes nap, egy öt órás és egy hat és fél órás - ami egyetem mellett olyan cseszett nehéz, hogy beledöglök, de ülőmunka, igényli az agyamat, és remekül néz ki az önéletrajzomban. Ha tudtok választani, ne menjetek multicéghez, de az előzőek után annyira jó, hogy bottal se lehetne engem visszakergetni Ebesre a iszonyú zajjal zúgó gépek mellé. Ezt előzetesen nem hittem volna, de nagyon igényeltem, hogy legyen a dologban legalább minimális szellemi kihívás - több is van -, és örülök, hogy használhatom az angolomat. (Hogy mit csinálok, egyszerűen nem tudom elmondani normálisan, szóval mindegy is :D) A munkatársak nagyon kedvesek, segítőkészek, és vicces, de pont a mögöttem lévő cubicle-ben ül egy srác, akivel már összehaverkodtam németen még tavaly, szóval még beszélgetni meg röhögni is tudok valakivel. Szóval, ez így elég király.
A suli tragikus. Négy műhelymunkából kettőnek van meg a témája, hipotézisem egy darab sincs (de még konkrét altéma sem azon túl, hogy kb milyen területen fogok hülyéskedni), a kutatás megtervezése ennek fényében pedig nevetséges gondolat. Magyar szakirodalom nincs, és bár nekem ugyan nem gáz az angol meg a francia, az irodalomjegyzékemnek igen. Persze nyilván levizsgázni sem ártana, de gondolom a kettes csak meglesz, és mivel idén kaptam ösztöndíjat is, az átlagomat súlyos mértékben szarom le. Az államvizsgára gondolni sem szoktam - ú, ebben amúgy nagyon jó vagyok, remekül hasítok és fojtok el, ami nem dicséret, de mindjárt megveregetem a saját vállam, amiért a lehető legéretlenebb elhárítómechanizmusokkal dolgozok -, úgyhogy azzal nem is foglalkozok, de szép lánggal fogok égni. Szerencsére az intézetvezető totál személyiségzavaros és a gázabb kategóriából, szóval legalább tőle nem félek, mert nem igazán adok a véleményére.
A személyes életem legalább annyira izgalmas, mint amilyen volt - igazi social butterfly vagyok -, de egyre jobban imádom a kutyámat, which is nice.
Tudom amúgy, hogy szörnyen paraszt vagyok, hogy senkivel nem tartom a kapcsolatot - ezúton bocsánatot is kérek mindazoktól, akik eljutottak idáig az olvasásban... -, de pillanatnyilag érzelmi nyomorék vagyok.
Attention! Ha egészségesek akartok maradni, ne menjetek pszichológiára. De tényleg. Mindfuck az egész.
Ezeket csináltam heti két vagy három napot, sokszor szombaton is.
Most három hete az IT Servicesnél vagyok, amit a fentiek fényében tudok igazán értékelni. (Az IT Services a T-Systems része, informatikai szolgáltatásokat nyújt főként külföldi ügyfeleknek.) Igaz, hogy heti négy hétköznap dolgozok - két teljes nap, egy öt órás és egy hat és fél órás - ami egyetem mellett olyan cseszett nehéz, hogy beledöglök, de ülőmunka, igényli az agyamat, és remekül néz ki az önéletrajzomban. Ha tudtok választani, ne menjetek multicéghez, de az előzőek után annyira jó, hogy bottal se lehetne engem visszakergetni Ebesre a iszonyú zajjal zúgó gépek mellé. Ezt előzetesen nem hittem volna, de nagyon igényeltem, hogy legyen a dologban legalább minimális szellemi kihívás - több is van -, és örülök, hogy használhatom az angolomat. (Hogy mit csinálok, egyszerűen nem tudom elmondani normálisan, szóval mindegy is :D) A munkatársak nagyon kedvesek, segítőkészek, és vicces, de pont a mögöttem lévő cubicle-ben ül egy srác, akivel már összehaverkodtam németen még tavaly, szóval még beszélgetni meg röhögni is tudok valakivel. Szóval, ez így elég király.
A suli tragikus. Négy műhelymunkából kettőnek van meg a témája, hipotézisem egy darab sincs (de még konkrét altéma sem azon túl, hogy kb milyen területen fogok hülyéskedni), a kutatás megtervezése ennek fényében pedig nevetséges gondolat. Magyar szakirodalom nincs, és bár nekem ugyan nem gáz az angol meg a francia, az irodalomjegyzékemnek igen. Persze nyilván levizsgázni sem ártana, de gondolom a kettes csak meglesz, és mivel idén kaptam ösztöndíjat is, az átlagomat súlyos mértékben szarom le. Az államvizsgára gondolni sem szoktam - ú, ebben amúgy nagyon jó vagyok, remekül hasítok és fojtok el, ami nem dicséret, de mindjárt megveregetem a saját vállam, amiért a lehető legéretlenebb elhárítómechanizmusokkal dolgozok -, úgyhogy azzal nem is foglalkozok, de szép lánggal fogok égni. Szerencsére az intézetvezető totál személyiségzavaros és a gázabb kategóriából, szóval legalább tőle nem félek, mert nem igazán adok a véleményére.
A személyes életem legalább annyira izgalmas, mint amilyen volt - igazi social butterfly vagyok -, de egyre jobban imádom a kutyámat, which is nice.
Tudom amúgy, hogy szörnyen paraszt vagyok, hogy senkivel nem tartom a kapcsolatot - ezúton bocsánatot is kérek mindazoktól, akik eljutottak idáig az olvasásban... -, de pillanatnyilag érzelmi nyomorék vagyok.
Attention! Ha egészségesek akartok maradni, ne menjetek pszichológiára. De tényleg. Mindfuck az egész.
