Igazából egy sokkal hosszabb és részletesebb bejegyzést kezdtem el írni a táborról, de rájöttem, hogy irreális még az elképzelés is, hogy én azt valaha is befejezem, úgyhogy inkább írok egy rövidebb, de közzétett összefoglalót.
Eltelt ez a tíz nap, nagyon gyorsan, és szörnyen sajnálom, hogy csak eddig tartott. Nem ez volt az eddigi legjobb bk-s tábor, de én a szállás problémái, a bogarak és a meleg mellett is remekül éreztem magam, és őszintén hálás vagyok azért, hogy idén is létrejöhetett, mert nekem ez sok szempontból menedék volt már, mióta bagolyköves vagyok. (Tartsatok nyálasnak, de én soha, sehol máshol nem tapasztaltam még, hogy ennyire elfogadnának a rengeteg hibám meg szarságom ellenére is, és ez általában még jó néhány hónapra feltölt pozitív érzésekkel.) Sokan voltak újak idén, és eléggé sajnáltam, hogy csak felszínesen ismertem meg őket, néhol a korkülönbség miatt, néhol pedig azért, mert szimplán béna vagyok ismerkedés terén, a régiekkel viszont úgy érzem, hogy sikerült feleleveníteni/elmélyíteni a kapcsolatot, és ennek nagyon örülök :)
Nagyon sok jó óra és program volt idén, nem is tudok olyanra gondolni, ami ne jött volna be egyáltalán, legeslegjobbnak pedig Burci toleranciáját emelném ki, ahol Magyarország egy képzelt háborúba lépett, mi pedig egy tizenéves fiú és családjának döntéseit formáltuk a menekültté válásig, remekül ki volt dolgozva az egész :) Idén sok szállóige is született, mint a - ki várta Harryéket az ötödik könyvben az állomáson? - a metsző szél, vagy például a - mínusz egy pontért segítek: válaszolj a kérdésre!
Összegezve nagyon jól éreztem magam, nagyon jó volt, hogy minden nap legalább húsz öleléssel zárhattam a napot, hogy megbeszéltük Angie-vel sanyarú sorsunk (:D), hogy Shizuval közösen zabkásáztunk, és hogy minden nyomasztó érzést és problémát itthon tudtam hagyni, amelyek így nem nyomták rá a bélyegüket a táborozásomra. Hazafelé még díszkíséretet is kaptam a déli-nyugati útvonalon, így megismerkedhettem személyesen is Runával és Janeyvel, Annával és Lauval pedig ismételten találkozhattam. Őket is nagyon jó volt látni - olyannyira, hogy majdnem el is ment a vonat nélkülem! :D
Eltelt ez a tíz nap, nagyon gyorsan, és szörnyen sajnálom, hogy csak eddig tartott. Nem ez volt az eddigi legjobb bk-s tábor, de én a szállás problémái, a bogarak és a meleg mellett is remekül éreztem magam, és őszintén hálás vagyok azért, hogy idén is létrejöhetett, mert nekem ez sok szempontból menedék volt már, mióta bagolyköves vagyok. (Tartsatok nyálasnak, de én soha, sehol máshol nem tapasztaltam még, hogy ennyire elfogadnának a rengeteg hibám meg szarságom ellenére is, és ez általában még jó néhány hónapra feltölt pozitív érzésekkel.) Sokan voltak újak idén, és eléggé sajnáltam, hogy csak felszínesen ismertem meg őket, néhol a korkülönbség miatt, néhol pedig azért, mert szimplán béna vagyok ismerkedés terén, a régiekkel viszont úgy érzem, hogy sikerült feleleveníteni/elmélyíteni a kapcsolatot, és ennek nagyon örülök :)
Nagyon sok jó óra és program volt idén, nem is tudok olyanra gondolni, ami ne jött volna be egyáltalán, legeslegjobbnak pedig Burci toleranciáját emelném ki, ahol Magyarország egy képzelt háborúba lépett, mi pedig egy tizenéves fiú és családjának döntéseit formáltuk a menekültté válásig, remekül ki volt dolgozva az egész :) Idén sok szállóige is született, mint a - ki várta Harryéket az ötödik könyvben az állomáson? - a metsző szél, vagy például a - mínusz egy pontért segítek: válaszolj a kérdésre!
Összegezve nagyon jól éreztem magam, nagyon jó volt, hogy minden nap legalább húsz öleléssel zárhattam a napot, hogy megbeszéltük Angie-vel sanyarú sorsunk (:D), hogy Shizuval közösen zabkásáztunk, és hogy minden nyomasztó érzést és problémát itthon tudtam hagyni, amelyek így nem nyomták rá a bélyegüket a táborozásomra. Hazafelé még díszkíséretet is kaptam a déli-nyugati útvonalon, így megismerkedhettem személyesen is Runával és Janeyvel, Annával és Lauval pedig ismételten találkozhattam. Őket is nagyon jó volt látni - olyannyira, hogy majdnem el is ment a vonat nélkülem! :D
