10. tábor

Nem akartam menni, és rengeteg okom volt erre. Az elmúlt másfél évet meglehetősen mély hangulatban töltöttem, ami a tavalyi tábornál még nem volt annyira rossz, hogy bármiben akadályozzon, a mostani előtt viszont úgy éreztem, nem leszek képes ennyi napra emberek közé menni úgy, hogy nem igazán zárhatom magamra az ajtót. A kajás hülyeségemet elég nagy tehernek gondoltam ahhoz, hogy kizáró ok legyen, és nem akartam vele a szervezőknek se problémákat gyártani, plusz még ott volt az esküvő, ami miatt egyébként is csak öt napra mehettem és az mégse az igazi, stb. De aztán jött Shizu, és Will küldött egy nagyon aranyos üzenetet, és Angel felhívott, és Dol is írt, ésésésésés annyian üzentek, hogy szeretettel várnak, hogy úgy döntöttem, nem telhet el egy teljes év úgy, hogy nem látom őket és nem mondhatom el nekik, hogy én is mennyire szeretem őket ^^"
Szóval elmentem, és tudom, hogy szörnyen bántam volna, ha kihagyom. Azok a dolgok, amiket problémaként könyveltem el, egyáltalán nem okoztak gondot - a kaját lerendeztük, meglátásom szerint senkit nem idegesítettem vele agyon és még csak elájulni se akartam, plusz csak egyszer voltam padlón, de már nem emlékszem miért, vagy melyik nap, ráadásul gyorsan el is múlt. Nekem az idei volt a legjobb tábor, hiába sikerült ilyen kis rövidre részemről, mert most éreztem magam leginkább úgy, hogy tényleg hazaérkeztem, amikor átléptem a nagyterem ajtaját és megláttam az ismerős arcokat. Nem tudnám megfogalmazni, mi volt ennyire jó úgy, hogy aki nem volt még soha táborba, megértse...akik pedig ott voltak, tudják, mire gondolok ^^

incidens

Nem szoktam családi dolgokról posztolni, de ez annyira nevetséges és tipikus, hogy egyszerűen muszáj.
Apám, reggeli kávéjához készülődvén kicsit túltölti a csészét, ezért mikor kiveszi a mikróból, kilöttyen. Lebassza az agyam, mert szerinte valamin elcsúszott, ami a padlón volt - mezítláb járkálok, tudom, hogy nem volt ott semmi -, úgyhogy előveszi a felmosórongyot, de mivel soha a büdös életben nem volt még ilyesmi a kezében, kissé meggyűlik a baja a dologgal, így vödröstül-rongyostul kihajítja a kertbe, hogy csak úgy kondul. Visszajön, azzal a tervvel, hogy folytatja a kávéját, de sajnos - mit ad Isten - ismételten kilötyög, ami olyan dühössé teszi újfent, hogy a csészét hozzávágja az ablakhoz. Ablak megmarad, csésze megmarad, ellenben a kávé végigfolyik falon-függönyön-mindenen. Mivel délután jönnek hozzánk, nekilátok takarítani, és egy olyan jó órás munka után sikerül kisikálni a függönyt úgy, hogy nem tudom leszedni a tartójáról, mert még székkel se vagyok elég magas, tehát pohárkákkal kellett végigöntenem a folton a vizet. A folt kijön - falból nyilván nem, de szerencsés helyen van, nem igazán észrevehető -, de mivel a függöny továbbra is eredeti helyén van és a fizika törvényei - ha már az ésszerűségé nem is - nálunk is érvényesek, csöpög belőle a víz, tehát a pultot is itatgathatom egy újabb félórán keresztül, mire kicsit jobb állapotok uralkodnak.
Apám bejön, hogy most már ténylegesen is elfogyaszthasson egy kávét ebben a zord világban, majd lebassza az agyam, mert vizes a konyhapult.