Kávéházban....

...(/reggelizőben/pékségben) dolgozni marha fárasztó.

Mindenem fáj .___.


De kész az első - növényi "tejből" gyártott - házi joghurtom! Már nagyon hiányzott az ilyesmi :D (miheztartás végett: olyan négy éve nem ettem joghurtot.)

hinnye, már március van

Nahát, hogy elszaladt az idő, és észre se vettem, hogy nem blogoltam.
Kiosztották a diplomámat, és mivel a sorrendet a jegy minősége szerint, majd betűrendben állapítják meg, elsőként vettem át. (Ez nem kis stresszel járt amúgy nekem, mert hát ilyenkor még mindenki figyel, és amúgy se mondták el rendesen, hol merre kell menni meg vonulni, nekem pedig nem volt kiről másolnom.) És itt egy kép, ami nagyon szépen megmutatja, barátnőmmel hogy végigpofáztuk az egészet (a bal első két üldögélő vagyunk mi).

Azóta főként munkát szeretnék találni erre a fél évre. Több interjúra is visszahívtak, s legutóbb a nemnevezemnevén étteremben voltam. Két próbanapot éltem túl 14 órás műszakban - ahol egy percet sem ülhettünk, természetesen -, s bár a munka önmagában is megterhelő volt, igazából nem amiatt mondtam vissza, hanem az elképesztően megalázó bánásmód miatt, amit az egyik kollegina tanúsított. (Példaképp: meggyanúsított mindenféle hazugsággal, nem egy ponton kritizálta az intelligenciámat, és sportot űzött abból, hogy percenként belém kössön.)
A keresés továbbra is tart.
Ami minden egyebet illet, elég nehezemre esik pozitívnak maradni, de csináltam spenótos-gombás tofut, és meglehetősen jó lett ^^ (note: ez volt az első találkozásom a tofuval :D) Emellett visszaállítottam a goodreadses book challenge-emet 70 könyvről 65-re, ugyanis szeretném elolvasni a Háború és békét, de kissé...khm...nagy lélegzetű.

diplomás lettem!

Japp. Leállamvizsgáztam :)

Nem volt egyszerű menet - három körből állt, írásbeli, védés és szóbeli. Az írásbeli feleletválasztós volt, 40 kérdést kellett megválaszolni. Ettől azért féltem nagyon, mert hajlamos vagyok minden szónak jelentőséget tulajdonítani, míg valószínűleg a tanár ezt nem vette olyan véresen komolyan (pl. "a negatív-állapot enyhítési modell szerint nincs altruizmus, csak azért segítünk, mert gyűlöljük mások szenvedését látni." - háááát, nem mondanám hogy gyűlöljük, csak mondjuk utáljuk... legyen inkább a másik esélyes válasz! - máris egy rontott pont.) Szerencsére viszont most sikerült ezt levetkőznöm egy kicsit, így 80% értem el a továbblépéshez szükséges 50% helyett :)

A védés és a szóbeli egy kicsit később volt, tegnap. Az anyagok többnyire átfedésben voltak, szóval azért nem most kezdtem velük ismerkedni, de volt új anyag is, ráadásul én szóbelire és írásbelire teljesen más technikával készülök, szóval nem sokat aludtam azon a héten (plusz egyébként majdnem végig dolgoztam is, csak a januári első két hétben nem). A bizottságban öten voltak, ebből két tanárt nem ismertem, egyet csak nagyon felületesen, egy másiktól féltem, és csak a terapeutával szimpatizáltam igazából :"D Amúgy a fenntartásaim velük szemben alaptalan volt, kedves volt mindenki :) Viszonylag jó tételt húztam (fejlődési énpszichológia és tárgykapcsolatelméletek, leegyszerűsítve fejlődési szakaszok csecsemőkorban, ahol ha valami rosszul sül el, felnőttkori patológiákhoz kapcsolható), csak annyi volt a gond, hogy régen néztem át, így az eleje nem ment annyira jól és rontottam is, de szerencsére sikerül feltápászkodni belőle :) A védés jól sikerült, nem zavarodtam bele, belefértem az időbe és még meg is jegyezték, hogy milyen komplex kutatást végeztem ^.^ Ötöst kaptam végül, úgyhogy lassan hivatalosan is viselkedéselemző leszek :)

megfogadtam dolgokat az új évre...

...mert szeretek célokat felállítani és meghaladni őket.

• mint baloldalon látható, szeretnék idén elolvasni 70 könyvet. reméljük, hogy sikerül ^^
• ehhez kapcsolódva: a szórakoztatás mellett szépirodalmat is olvasni
• valamelyiket megcsinálni az alábbiak közül: németül tanulni, jogsit csinálni, jógázni/valamilyen szervezett sporttevékenységben részt venni, jobb agyféltekés rajztanfolyamot művelni (olyan jó lenne menő művészetterápiát tartani majd *-*) 
• aktív spórolás 
• több alvás. srsly. rámegy a nemlétező szépségem is.
• több, színesebb blogposzt, nemcsak nyavalygásra és ventingre fogom használni ezt a felületet
• új szj-s karakter maybe? mindenesetre valamiféle írói alkotótevékenység végzése
• szocializáció. biztos nem utál mindenki, csak tele vagyok kognitív torzítással. legalább kéthavonta elmenni valahova, ami nem munka/suli.
• aktív szellemi élet
• konkrét tervhez igazított kondizás, kevesebb "majdellötyögökvalamithaodaértem"
• megcsinálni az államvizsgát. ha nem holnap, nyáron.
• megpróbálni nem úgy öltözködni mint egy tízéves? erőteljesen frissíteni a ruhatárat
• önkéntesség. onkológia/nappali kórház, valahova muszáj elmenni.
• kevesebb punnyadás

Elengedhetetlen évzáró poszt

Ez az év is eltelt - szerencsére. Úgy érzem, elég sok megpróbáltatáson vagyok túl, és bár nem vettem sikerrel az akadályokat, valahogy túléltem.
A január-március főként az IT-s melóval telt, ami visszagondolva szörnyű és veszettül megterhelő volt, főleg vizsgaidőszakban - utána egy kicsit könnyebb lett, de szinte rögtön neki kellett esni a műhelymunkáknak, úgyhogy végül fel is mondtam, mert nem bírtam a kettőt együtt, bár ez nem volt elég ahhoz, hogy megmentsem a műhelyeimet és időben végezzek. (Emiatt még mindig utálom magam.) Májusig keményen ment a műhelyezés, ami eredményeképp összesen 178 oldalt adtam át, és mennyit töröltem ki ezen kívül...Bár igazából nem a munka mennyisége volt zavaró, inkább az a borzasztó irányvesztettség, mert alig volt valami támpontunk, és egyébként is szar témákat választottam. Végül viszont mindegyik ötös lett, és csak 1-2 pontot vesztettem. Májusban kaptam új gyógyszert, ami egyelőre csak arra volt jó, hogy hízzak tőle és gusztustalanul kiszáradjon a szám.
Ezt követően szeptemberig kb semmi értelmeset nem csináltam - fejlesztettem némileg a konyhai képességeimet, hülyeségeket olvastam, megnéztem kismillió sorozatot és animét, illetve kellemes önsajnálatba süppedtem, amiért az életem ennyiből áll. A bk-tábor egy színes folt volt mindebben, és kb az év egyetlen igazán pozitív élménye számomra.
Szeptember végén kezdtem el a vérvétel gyereklaborjában dolgozni, amit egyébként nagyon megszerettem, bár azért tegyük hozzá, hogy szinte ingyen csinálom. Rengeteg típusú emberrel találkozok így, és a kommunikációs készségeimet is fejleszti - mint tudjuk, szörnyen fejezem ki magam szóban -, és szerintem egyre jobban "bánok" a gyerekekkel is, kezdem érezni, az egyes életkorokban kb milyen képességeik vannak és mi érdekli őket, és egyébként a megnyugtatásban is egész jó lettem.
Ezen túl csak az államvizsga az, amit említésre méltónak ítélek. Írásbeli-szóbeli; az elsőnél 40 kérdésre van 30 percünk (biizzztoseléglesz), a szóbeli pedig a védésből és tételhúzásból áll, már ha az írásbelin átment az egyén.
Szörnyen gáz lesz, amikor megbukok, de ez már nem az éves összefoglaló része.
Elolvastam 60 könyvet és ezzel a reading challenge-em sikerült teljesíteni, bár tegyük hozzá, nagyrészt szakkönyvek és manga teszi ezt ki, mert sajna annyira fáradt vagyok általában, hogy nincs agyam rendes könyveket olvasni.  Majd jövőre...

Tudom, állandóan nyavalygok, és nekem semmisejó. Mi lenne még itt, ha rendszeresen blogolnék...

Azt hiszem, régóta nem volt olyan rossz évem, mint a 2015 - az már általános, hogy szociálisan meg vagyok lőve, és sok tekintetben menthetetlenül béna/nyomi vagyok, de azt eddig mindig készpénznek vettem, hogy legalább a suliban valahogy ki tudok magamból csikarni egy átlagos eredményt, úgyhogy nem tett igazán jót az önértékelésemnek, hogy bebizonyosodott ennek ellenkezője. Családilag továbbra is tragikus a helyzet, barátilag túl vagyok egy hatalmas csalódáson, párkapcsolatra inkább gondolni se akarok. Menjünk inkább tanulni, és hátha a 2016-ot nem életem leggázabb bukásával fogom kezdeni.

bepillantás a semmibe

Nem írtam ezer éve, mert sajnos nem sok érdekességet tudok felmutatni. Dolgozgatok, tanulgatok, emellett pedig főállásban betegeskedek (hogy miért, egyelőre rejtély, de szerintem most már allergiát fejlesztettem ki az életre). Az államvizsga ijesztő, senkinek nem javaslom, a labort viszont szeretem...kár, hogy amint megszűnik a hallgatói jogviszonyom, le kell majd lépnem. Nem sok időm van másra sajnos, úgyhogy életem elsivárosodása továbbra is folytatódik, de legalább lennék benne biztos, hogy kapok cserébe egy diplomát...

Csak hogy legyen értelme a posztnak, egy kis érdekesség az általános pszichó berkeiből: a zenészek úgy észlelik az egyes akkordokat, mint az átlagember a beszédészlelésnél a fonémákat. Szerintem ez tök menő.  

Kaptam munkát, vérvételeknél laborasszisztenskedek. Mivel amúgy is állandóan járok, egészen beleláttam eddig is abba, hogy mit kell csinálni és a környezet sem olyan új, valamint elég kényelmes, mert csak két, néha három délelőttöt kell végigdolgozni, és bár nem fizet kifejezetten jól, a délelőttjeimet úgyis csak elcseszem általában.

Másrészt kaptam lehetőséget a gyerekonkológián önkéntes gyakorlatra. Még nem jeleztem vissza, aminek az az elsődleges oka, hogy szörnyen megijedtem, mert nem tudom, hogyan fogom feldolgozni az ottani körülményeket. (És az se segít, hogy elvileg az előző önkéntes elment, megnézte, megköszönte a lehetőséget, és soha többet nem ment vissza.) Az örökkévalóságig viszont ezzel se várhatok, úgyhogy valamikor meg kell ejteni azt a telefont, de elég félelmetes.

Ennyi voltam.

BK tábor 2015

Igazából egy sokkal hosszabb és részletesebb bejegyzést kezdtem el írni a táborról, de rájöttem, hogy irreális még az elképzelés is, hogy én azt valaha is befejezem, úgyhogy inkább írok egy rövidebb, de közzétett összefoglalót.
Eltelt ez a tíz nap, nagyon gyorsan, és szörnyen sajnálom, hogy csak eddig tartott. Nem ez volt az eddigi legjobb bk-s tábor, de én a szállás problémái, a bogarak és a meleg mellett is remekül éreztem magam, és őszintén hálás vagyok azért, hogy idén is létrejöhetett, mert nekem ez sok szempontból menedék volt már, mióta bagolyköves vagyok. (Tartsatok nyálasnak, de én soha, sehol máshol nem tapasztaltam még, hogy ennyire elfogadnának a rengeteg hibám meg szarságom ellenére is, és ez általában még jó néhány hónapra feltölt pozitív érzésekkel.)  Sokan voltak újak idén, és eléggé sajnáltam, hogy csak felszínesen ismertem meg őket, néhol a korkülönbség miatt, néhol pedig azért, mert szimplán béna vagyok ismerkedés terén, a régiekkel viszont úgy érzem, hogy sikerült feleleveníteni/elmélyíteni a kapcsolatot, és ennek nagyon örülök :)
Nagyon sok jó óra és program volt idén, nem is tudok olyanra gondolni, ami ne jött volna be egyáltalán, legeslegjobbnak pedig Burci toleranciáját emelném ki, ahol Magyarország egy képzelt háborúba lépett, mi pedig egy tizenéves fiú és családjának döntéseit formáltuk a menekültté válásig, remekül ki volt dolgozva az egész :) Idén sok szállóige is született, mint a - ki várta Harryéket az ötödik könyvben az állomáson? - a metsző szél, vagy például a - mínusz egy pontért segítek: válaszolj a kérdésre!
Összegezve nagyon jól éreztem magam, nagyon jó volt, hogy minden nap legalább húsz öleléssel zárhattam a napot, hogy megbeszéltük Angie-vel sanyarú sorsunk (:D), hogy Shizuval közösen zabkásáztunk, és hogy minden nyomasztó érzést és problémát itthon tudtam hagyni, amelyek így nem nyomták rá a bélyegüket a táborozásomra. Hazafelé még díszkíséretet is kaptam a déli-nyugati útvonalon, így megismerkedhettem személyesen is Runával és Janeyvel, Annával és Lauval pedig ismételten találkozhattam. Őket is nagyon jó volt látni - olyannyira, hogy majdnem el is ment a vonat nélkülem! :D

bun

Publikálni fogok az elektronikus iskolai zaklatásról. Tudományos folyóiratban. Úristen.


Akad némi segítségem Az éjfél gyermekei befejezéséhez ^_^ 

(Igen, ez egy nyúl. Igen, még sok van hátra a könyvből.)

kiüresedtem

Meglepő szinten nem vagyok képes arra, hogy bármit is kezdjek magammal. Semmi nem köt le igazán, még azok a dolgok sem, amiket egyébként szeretek csinálni, és pillanatnyilag nem érdemes munkát keresnem, mert júliusban és augusztusban is van programom, és még a műanyaggyáras melóknál is egy héten legalább egyszer meg kell jelenni, szóval nem igazán férnek össze, és mivel soha nem csinálok semmit, erről a két dologról nem akarok lemondani. Valahogy totál kiüresedett az életem az utóbbi egy-két évben, és nem tudom mivel megtölteni, mert olyan szinten tönkrevágta a suli - és én - a kapcsolataimat, hogy teljesen egyedül maradtam, és még ha el is megyek valahova, vagy el is kezdek beszélgetni valakivel, csak a többiek és a köztem húzódó távolságot érzem, de azt borzalmasan. Jelentkeztem gyakornoki/önkéntes munkára szakmai területen és kevésbé szakmai területen is, de nincs szükség a segítségre - a képzetlenre legalábbis -, ezért már ott tartok, hogy két-három órás sétákra megyek naponta, csak hogy teljen az idő, és már az is megfordult a fejemben, hogy lassan elkezdek készülni a januári államvizsgára, mert megbomlok a semmittevéstől, és legalább lennének rendes tételeim. (Különös módon a regényolvasást és a sorozatnézést is tehernek érzem fene jó dolgomban, a házat kitakarítottam többször is, a konyhában lévő összes fűszert meg minden ilyen hülyeséget rendszereztem, minden fiókom és ruhaszekrényem tartalmát átszelektáltam, lassan még nekilátok vajat köpülni, hogy teljen az idő, tehát tényleg semmi nem maradt.)
Egyszóval szépen lassan megőrülök.

apró hülyeségek

Ma leültem az egyetem zöldövezetébe művelődni, és mivel nem nagyon volt rajtam kívül más arrafelé, és én is elég mozdulatlan voltam, egy mókus úgy döntött, hogy csatlakozik hozzám, és valamiért akkora örömmel töltött el, hogy hagyta, hogy nézzem ahogy valami maggal piszmog, hogy még bejegyzést is kellett róla írnom.
De tényleg. Tündér volt <3

(Ezért vidulok egyébként nagyon erősen, amikor valaki bevallja, hogy amíg meg nem ismert, azt hitte, hogy szörnyen hideg és megközelíthetetlen vagyok, mert múltkor meg egy hatévessel szakadtunk a röhögéstől egy órán keresztül, amikor megkért, hogy rajzoljak a veteményes kertjébe krumplit meg retket. De az is lehet, hogy csak 10 év alattiakkal és négylábúakkal tudok kellően szót érteni.)

célegyenesben

Végeztem a nagyműhelyemmel, juhéééé, amely mellékletekkel együtt 78 oldalt számlál (de mivel a mellékleteket is én írtam és én számoltam ki, szerintem számít). Ezen kívül egy kisműhellyel vagyok 100%-osan kész, ami 33 oldalas, és kettővel állok 85-90% környékén, ezek 25-25 oldalt számlálnak. 160 oldal egy cseszett BA diplomáért, ami tökéletesen használhatatlan, mert csak MA után lehet munkát vállalni. De még van 11 napom csiszolgatni és szépítgetni őket, és ez valahol nagy örömmel tölt el ^^

történtek dolgok

Mégpedig az, hogy felmondtam a munkahelyemen. Elég impulzív döntés volt, de egyébként a döntéseim kilencven százaléka úgy szokott kinézni, hogy átgondolás nélkül gyorsan leteszem valami mellé a voksom, aztán öszvéri makacssággal tartom magam mellette, és igyekszek nem beledögleni. Nagyon jól esett egyébként megtenni, mert minden bátorságomra szükség volt ahhoz, hogy egyáltalán hozzá merjek szólni a főnökömhöz, úgyhogy ezt is felírhatom a "szörnyű, de nem halálos" listára, és azért nagy megkönnyebbülést jelentett. Persze most, hogy rájöttem, nem leszek kész március végéig a műhelyeimmel, tehát nem végzek idén, meglehetősen kézzelfogható a megbánásom, de mivel szerintem a munkatársaim nagy része hülye kiscsajnak nézett, ez legalább nem terheli azt a csinos kis drótkerítés lelkem.
Közben elmentem már egy suliba kérdőívet kitöltetni - azért csak egybe, mert sorra mondják vissza, akik megígérték, hogy segítenek, szóval nem is értem, miért csoda a patológiás bizalmatlanságom az emberek felé -, és elég rossz volt, mert nagyon elhúzódott, és amúgy is hülyeség az egész, amit vizsgálok, és a diákok is leszarták az egészet, szóval tiszta pozitív élménnyel zárhattam a napot. (Visszacsatolás az impulzív döntéseimhez - vajon miért kellett hasraütésszerűen ráböknöm erre a témára, mondván majdezbiztosjólesz? És amikor rájöttem, hogy nagyon nem, miért nem változtattam meg?)
Nem tudom amúgy, mi segíthetne a kedvemen, mert szörnyen unalmas lehet állandóan a negativizmusomat olvasni, de őszintén mondom, hogy ha tudnék vele csinálni valamit, csinálnék. Szóval sajnálom és légyszi ne utáljatok nagyon.

nice

Szert tettem egy párkapcsolatra, ami július óta érlelte önmagát. Nem tudom, ez hogy sikerült, tekintve a major depressziót, amivel már gyógyszereket is szedhetnék, ha úgy döntenék - nem teszem -, de valahogy megtörtént. (Igaz, ez nem túl common knowledge, úgyhogy elég alpárinak érzem magam, amiért nem közöltem vele a hozzám járó felhasználási feltételeket, de bevágni, hogy amúgy örülök hogy érdeklődsz és kitartasz hónapokig, de baj van a fejemmel, még hozzám képest is szörnyen önsorsrontónak tűnik.) Hát nem tudom, majd elválik, ki fog kinek a lelkébe tapodni két lábbal. (Remélem látjátok a rózsaszín ködöt, ami megédesíti szerelmetes napjaim.)

Évkezdés

Újabb vad izgalmakat rejtő félév vette kezdetét a debreceni pszichológia szakon, ahol reflektálva a hallgatók 80%-os klinikai érdeklődésére, idén sem hirdették meg a klinikai tantárgyakat. Ennek fényében bár sokan nem tudjuk, miért jöttünk erre a szakra, azért szorgalmasan készülünk, hátha a kilencéves képzés végefelé tudunk valami olyat is tanulni, ami nekünk is releváns. Pozitívum, hogy ha végzek a félévvel, az összes kreditem meglesz, és csak a négy műhelymunka marad a következőre, némi államvizsgával fűszerezve. Pozitívum, hogy kaptam munkát egy ruhaboltban, szóval már nem kell tizenkét órát állnom a műanyaggyárban és bűnbánást tettetve hallgatni, hogy ordítoznak velem, amiért a fóliázógép ismerete nem képezte eddigi tanulmányaim szerves részét (meglepődtetek, mi? :D), így nem tudom magamtól, hogy kell használni. Negatívum, hogy sulival nehezen összeegyeztethető, de valamit majd kitalálok. Negatívumabb, hogy a kettő kombója helyett inkább csak döglenék és idióta ponyvaregényeket olvasnék, mert máshoz nincs énerőm.

Közben egyébként huszonegy lettem, ami egy olyan tény, ami meglehetősen észrevétlenül suhant el a családom mellett.

10. tábor

Nem akartam menni, és rengeteg okom volt erre. Az elmúlt másfél évet meglehetősen mély hangulatban töltöttem, ami a tavalyi tábornál még nem volt annyira rossz, hogy bármiben akadályozzon, a mostani előtt viszont úgy éreztem, nem leszek képes ennyi napra emberek közé menni úgy, hogy nem igazán zárhatom magamra az ajtót. A kajás hülyeségemet elég nagy tehernek gondoltam ahhoz, hogy kizáró ok legyen, és nem akartam vele a szervezőknek se problémákat gyártani, plusz még ott volt az esküvő, ami miatt egyébként is csak öt napra mehettem és az mégse az igazi, stb. De aztán jött Shizu, és Will küldött egy nagyon aranyos üzenetet, és Angel felhívott, és Dol is írt, ésésésésés annyian üzentek, hogy szeretettel várnak, hogy úgy döntöttem, nem telhet el egy teljes év úgy, hogy nem látom őket és nem mondhatom el nekik, hogy én is mennyire szeretem őket ^^"
Szóval elmentem, és tudom, hogy szörnyen bántam volna, ha kihagyom. Azok a dolgok, amiket problémaként könyveltem el, egyáltalán nem okoztak gondot - a kaját lerendeztük, meglátásom szerint senkit nem idegesítettem vele agyon és még csak elájulni se akartam, plusz csak egyszer voltam padlón, de már nem emlékszem miért, vagy melyik nap, ráadásul gyorsan el is múlt. Nekem az idei volt a legjobb tábor, hiába sikerült ilyen kis rövidre részemről, mert most éreztem magam leginkább úgy, hogy tényleg hazaérkeztem, amikor átléptem a nagyterem ajtaját és megláttam az ismerős arcokat. Nem tudnám megfogalmazni, mi volt ennyire jó úgy, hogy aki nem volt még soha táborba, megértse...akik pedig ott voltak, tudják, mire gondolok ^^

hosszú-hosszú poszt

A múlthetem többnyire rohanással telt - mint már tavaly és azelőtt is, most is részt vettem a Dics-Suli nevű keresztény rendezvényen, ahol a programok látogatása mellett egy kis bódéban árultuk Petrával a pólókat, CD-ket és társaikat. (Önkéntesen, szóval nem fizetésért.) Elég komoly meló volt, mivel rengeteg pénz futott át a kezeim között, nagyon sok idióta helyzetet kellett megoldani
( - Ebből a pólóból van L-es?
 - Nem, sajnos abból már elfogyott az összes.
 - De biztos nincs L-es?
 - Biztos.
 - És L-es van?
 - Nem, sajnos továbbra sincs.
 - Azért megnézem. * feltúrja az egészet.* - Nahát, nincs egy darab L-es se!
 - Nahát.)
de összességében akármilyen fáradt is voltam, azért jó volt, mert Petrával elhülyéskedtünk, plusz a szemközti asztalnál regisztrált Zsuzsi és Eszti, szóval jól elvoltunk. A programok - főleg az estiek - zseniálisak voltak, de mivel felteszem, senkit nem érdekelnek hitéleti áttöréseim, ezeket inkább nem részletezem.

Ugyanezen a héten reggeleimet egy kislánnyal töltöttem, akit az uszodába vittem, hogy segítsek neki a gyógytornában - ergó én is szervesen részt vettem a dologban. Mindenki, aki marginálisan is ismer, tudja, mennyire utálom az ilyesmit, és nem is vállaltam volna el, ha lett volna más lehetősége a családnak, de senkit nem tudtak keríteni ilyen rövid idő alatt (az anyuka valamire nagyon csúnyán allergiás lett hirtelen), és mivel a lányka agyvérzéssel született, nagyon fontos volt, hogy tudja ezt csinálni...én meg ezek ismeretében nem tudtam nemet mondani, lévén szindrómás segítő vagyok, mint azt valaki egyszer már megfogalmazta szépen. Nem volt tragikus élmény, de továbbra is borzalmas érzésekkel járt a dolog, úgyhogy ebből se csinálunk rendszert, és őszintén örülök, hogy vége.
Lizi eleinte sokat pityergett - néha attól tartottam, hogy megemeljük a vízszintet :P -, de mivel tudtam, hogy ez nem arról szól, hogy én milyen vagyok, hanem az ő tőlem független félelmeiről, próbáltam nem nagyon magamra venni, hogy feleslegesen igyekszek mindenfélével mosolyt csalni az arcára...és gigantikus sikerként könyveltem el, amikor végre sikerült ^^ A hét végére olyan világraszóló cimborák lettünk, hogy megkért, menjek el hozzájuk és kiszedte az apukája kezéből a cuccát, mert inkább velem szeretett volna öltözni. (Ha ez most banálisnak tűnik, több időt kell kicsik körül töltened :P) Általában egyébként azt hitték, ő is, és a húga is az én gyerekem, mert eléggé hasonlítunk - ugyanolyan színű szem és haj mindhármunknál -, és még az edző is meg volt arról győződve, hogy legalább tesók vagyunk, csak mert az anyukával ő már találkozott. Hát őő. XD A "csókolom, meg tetszik tudni mondani, hogy..." kezdetű mondat után már csak az kellett, hogy egy hatéves gyerek anyjának nézzenek XD

A kezelések és a fehérjementesítés úgy tűnik, működik és tényleg megtaláltuk a dolog nyitját - elég szkeptikus vagyok ahhoz, hogy ez semmiképp ne lehessen placebohatás, és már ez a kis javulás is nagyon jól esik, bár még mindig eléggé kétlem, hogy valaha is meg tudok szabadulni ettől a dologtól. Ami pedig azokat illeti, akik notórius "úgyse-fog-sikerülni" vagy "eznemtudományúristenmilesz" monológokkal tömték a fejemet, köszi, a negativitás és kétségek felhozatala egyedül is megy, nem igényelem a hatalmas lelki támogatást.

Továbbá a book challenge listámat kicsit módosítgattam, lévén két könyvet nem találtam meg se neten, se könyvtárban, megvenni meg nemigen fogom őket, a feketerigóhoz meg nincs kedvem, úgyhogy a következőképpen fog alakulni a dolog:
1. Maggie Stiefvater: The Scorpio Races
2. Megan Whalen Turner: The Thief
3. Wolfgang Herrndorf: Csikk
4. Indra Sinha: Valamikor ember voltam
5. Lionel Shiver: We Need to Talk About Kevin

Az ezeréves rejtély megoldása

Mivel a tradicionális orvostudomány továbbra sem rendelkezett értelmes magyarázattal arra, hogy mitől van ennyi szebbnél szebb kiütésem, elmentem egy egészségcentrumba kivizsgálásra (ami már önmagában annyiba került, hogy majdnem elsírtam magam, és akkor még a kezelés el sem kezdődött...nem tudom mi lesz velem, ha nem kapok munkát), ahol végre kisült, hogy a probléma ott van, hogy a szervezetem nem tudja felszívni a fehérjéket, ami rengeteg toxint eredményez, ezért vannak kiütéseim és szoktam minden egyértelmű ok nélkül rosszul lenni. Namármost, ennek egyenes következménye, hogy ha ezt nem szeretném, hogy így legyen, minden fehérjétől meg kell szabadulni az étrendemben, és noha örülök, hogy kiderült végre, mi a baj, ez horribilis. Nem lehet enni halat, húst, búzaféléket, szóját, rizsféléket, tojást, tejet-tejtermékeket, nyilván cukrot-csokit-fagyit-turmixokat semmi ilyet, de még krumplit vagy alkoholt se, meghatározatlan ideig. Ez így nem sok mindent hagy a pakliban, és mivel már kb 14éves korom óta nonstop diétázok, kicseszettül unom. (És egyébként gáz is, mert egyszerűen képtelen vagyok több napra elmenni bárhova, mert már eddig se nagyon tudtam megoldani a kajatémát, így még kevésbé fogom tudni.) Persze ezeknek vannak növényi helyettesítőik, de az meg már végképp nem az én kategóriám...(csak viszonyításképpen: egy liter kókusztej 900 forint.) Szóval, a következő időszak már csak ebből a szempontból is remek lesz, mert igen, amikor éveken keresztül nem eszel semmi olyat, amit szeretnél, és legtöbbször a "szar, de ehető" és az "ezt már én se bírom elviselni" ízkategóriákban tudsz válogatni, ez probléma.

Csínytelenség letudva

Hétfőn végeztem a vizsgaidőszakkal. Lehetett volna jobb - az eredménnyel abszolút nincs bajom, de az utolsó alkalommal bántotta az igazságérzetemet, hogy szóról szóra tudtam a kiadott anyagot és utánaolvastam, de a tanár nem adta meg a jobb jegyet, mert nem tudtam válaszolni egyetlen kérdésére, amit ez nem fedett le, és egyébként még máskor sem vettünk, de két év egyetemi élet elég volt hozzá hogy megtanuljam leszarni az ilyesmit. (Bár ami zavar egyébként, hogy ez a kérdés a felelet közepén hangzott el, és ezt követően amíg beszéltem végig netezett és a legkisebb jelét sem adta, hogy bármi is eljut hozzá abból, amit mondok :P)

Az állás: három négyes (klinikai és egészségpszichológia, pszichológiai statisztika 3, általános és kísérleti 4), tizenkét ötös (általános és kísérleti 5, a neuropszichológia alapjai, személyiséglélektan 4, szociálpszichológia 2, az iskolapszichológia alapkérdései, segítő kapcsolatok, módszertan 2, sportpszichológia, klinikai diagnosztika, személyiségdiagnosztika, általános és kísérleti gyakorlat, pszichológiatörténet).

Ez átlagban 4,8, kreditben 41 (ami felháborítóan kevés ennyi tárgyért -.-"). Tartalmazott 8 elméleti vizsgát, 4 gyakorlatit, 2 kísérletet, 8 beadandót, 4 előadást, megszámolhatatlan mennyiségű zh-t, kialvatlan éjszakát és felvett tesztet.

Ezeket a hülyeségeket figyelmen kívül lehet hagyni, de le kellett írnom ahhoz hogy úgy érezzem, lezártam a félévet. :) Nehéz szülés volt, de alapvetően szórakoztatóbb, mint az eddigiek.

Amit biztos megtanultam....öngyilkossági veszély vizsgálata:
 - direkt kérdésre a beteg sírni kezd.

Holnap megyek állásinterjúra. Egyelőre még azt se tudom eldönteni, mit vegyek fel, hát még azt, hogy mit mondjak majd...

staying positive.............