fáj.

Kezdem egyre több szempontból rosszul érezni magam, úgyhogy ebből orvos lesz - vizsgaidőszak után, természetesen, ugyanis kedden már nemhivatalosan kezdődik a bevetés, plusz írnom kell az esettanulmányomat, és mire ezekkel végzek, ténylegesen is kezdődik a vizsgaidőszak, úgyhogy akkor meg azért nem lesz időm ilyesmire, igaz, az előző után is megfogadtam, hogy dokit látogatok, de valahogy nem lett belőle semmi. Evvan. (Nem, továbbra sincs orvosom, de csak kerítek már valahonnan egyet, ha eléggé erőlködök, nem?)

I am not religious.

Church is not a museum for good people, it's a hospital for the broken.

fura ez a sablon...

...ahogy itten a sötétségbe vészen vala. Vagymi.

Még megfontolom, megfelel-e kritériumaimnak.

one does not simply walk home

Nick Vujicic előadásán voltunk, amiről fogok írni, de a hazaút is egy külön történet, amivel kezdem, mert még friss az élmény. Botor módon visszautasítottam, hogy Vicáék hazavigyenek, úgyhogy szépen megvártam az utolsó buszt és fel is szálltam rá, csakhogy félúton szólt a sofőr, hogy amúgy ez a busz eddig megy, csak nem írták még át a táblát. Pislogtam rá nagy szemekkel, hogy most komolyan azt kéri-e, hogy szálljak le és sétáljak haza (ami, megsúgom, nem volt közel), így nagy kegyesen megengedte, hogy még egy kicsit maradjunk egy másik lánnyal - összesen ketten voltunk -, mert úgyis arrafelé ment a garázshoz, és akkor ahol lefordulna a busz, kitesz minket. Oké, ez meg is történt, kicsit félve leszálltunk, elvégre éjfél volt, és tudtam hogy még veszett sokat kell gyalogolni, de a buszon se maradhattam,  a lány meg a telefonjával babrált valamit, úgyhogy magamban elindultam egyenesen, mert a sofőr azt mondta, arra kell menni. Járda nincs, földút van az úttest mellett, utcalámpa elvétve, csak hogy fokozza a hangulatot, és egyébként még csak nem is lakóházak mellett mentem, hanem a gyárak meg az üzemek szó szerint fölém magasodtak - mindezt teljesen egyedül, rajtam kívül egyetlen lélek sem volt az utcán. Eszembe jutott, hogy milyen jó is, hogy Debrecen vezeti a "legrosszabb közbiztonságú városok" ranglistát, de hiszek Istenben, és tudom, hogy nem lesz semmi bajom, és ezt a gondolatot meg is erősítette bennem.
Ahogy mentem viszont egyre inkább megfogalmazódott bennem, hogy nem jó felé tartok, mert ezeket a gyárakat még soha nem láttam, és bár ezt a buszjáratot nem szoktam használni, valahogy nem tudtam leküzdeni az érzést, hogy ennyire nem tájékozódok szarul, és hiába van sötét, én itt még soha nem jártam és kész, nem erre kell menni, a sofőr rosszul tudta. Ezzel a lendülettel le is kanyarodtam arrafelé, amerre a rendes utat sejtettem - ezt a szót kiemelném, mert kb. random ráböktem egy útra, hogy én most elindulok arra -, és egyébként kezdtem rendesen megijedni, pedig  éreztem hogy Jézus velem van, mondja hogy nyugi, együtt megcsináljuk. Azért megpróbáltam felhívni anyáékat, hátha ébren vannak vagy valami, esetleg értem tudnának jönni (oké, igazából ezt én sem gondoltam komolyan, már amikor elővettem a telefont is éreztem, hogy felesleges; anya nem tud vezetni, apa meg ilyenkor már rég nem alkoholmentes), de még csak a telefont se vette fel senki, taxira pedig nincs pénzem. Erre Isten közölte velem, hogy a) mondtam, hogy itt vagyok és segítek, nem hagyom, hogy bajod essen, ígéreted van rá,  b) most komolyan, azok után amit láttál és átéltél velem kapcsolatban, azt hiszed, hogy most foglak cserben hagyni? Mondtam neki, hogy hát jó, én benne vagyok, más lehetőségem egyébként se nagyon van, de egyébként a biztatásért hálás vagyok.
Mentem hát tovább, és felpattantam egy buszra - én nem is értem, hogy lehet, hogy pont akkor jött egy, mert amúgy kétóránként jár -, és úgy tippeltem, hogy ha egy megállót megyek vele, akkor kb ott fogok kikötni, ahol a másik busszal kellett volna végigmennem normál esetben. Ahogy bezárta a sofőr az ajtókat, megláttam azt a lányt másfelé fordulni, akivel együtt raktak ki minket (mondta, hogy ugyanott kellett volna leszállnia, mint nekem, és így utólag nem is értem, miért nem mentünk együtt, de én teljesen azt hittem, hogy hív valakit aki hazaviszi), és kicsit rossz érzésem támadt, mert nem tudtam, melyikünk téved el, de valaki nagyon.
Hát nem én lettem az, de eléggé bűntudatom van, amiért nem tudtam neki szólni időben, hogy rosszfelé megy. Remélem azóta hazatalált :)
Az út további része egyébként elég jól ment, tök könnyen felismertem a környéket, még úgy is, hogy nagyon ritkán járok arra, és végül több mint négy kilométert sétáltam (utólag megnéztem google mapsnél, höh) a sötétben (most a változatosság kedvéért fás-bokros susnya mellett, csak hogy biztonságban érezzem magam), de megérkeztem, és csak békés emberekkel találkoztam. Hallelujah, azért örülök, hogy vége.

skip this

Igazából nem akartam erről írni, mert egyrészt nem szeretnék panaszládát csinálni a blogomból, másrészt valahogy nem is tudok beszélni egy csomó dologról, és most se fogok, höhö. A lényege egyébként úgyis csak annyi lenne, hogy legtöbbször ótvarul csalódok önmagamban, de ezen asszem senki nem lepődik meg, úgyhogy nem is folytatnám.
Visszatérve az eredeti témához, talán február környékén írtam, hogy már hónapok óta nem tudok aludni - ehhez pedig csak további hónapok adódtak az utóbbi időben, és legtöbbször még hajnali négykor is a plafont bámulva malmozok, hiába vagyok annyira fáradt, hogy huzamosabb ideig állni se tudok. Egy darabig úgy voltam vele, hogy biztos a stressz meg mittudomén, de igazából pofátlanul nyugodt vagyok, úgyhogy őszintén nem értem, mi a bajom, de kezd zavaró lenni. Semmire nem tudok figyelni, az órai anyagra főleg nem, örülök, ha haza tudok vergődni. Kíváncsi vagyok, hogy fogok levizsgázni bármiből is, csupa móka és kacagás lesz.
Nem tudom, hogy ezzel mennyire kapcsolódik össze, de az elmúlt fél évben körülbelül bármit eszek, mindig  rosszul vagyok tőle. Nem mindjárt-meghalok-kérem-az-utolsó-kenetet rosszul, de elég kellemetlen, és bár elég sokig leráztam magam azzal hogy csak hipochonderkedek. Mi sem egyszerűbb, gondolhatjátok, ne légy idióta, menj el orvoshoz te gyökér, a probléma ott van, hogy mióta nem tartozok a gyerekorvoshoz, nem mentem el átjelentkezni, mert egyedül azt se tudom, kihez kell menni, a szüleim meg nem érnek rá. Egyébként se sokszor látogatok dokit, az elmúlt három évben csak bőrgyógyásznál meg nőgyógyásznál voltam érthető okokból, a háziorvoshoz utoljára akkor mentem, amikor tüdőgyulladásom volt, azelőtt szintén évekig nem látogattam, egyébként se szoktam beteg lenni, úgyhogy nem nagyon láttuk szükségét, hogy siessünk. Mondjuk nem is igazán van lehetőségem elmenni, pénteken nem rendel, a többi napon nem tudok beérni időben a suli miatt, így se értek semmit, nemhogy hiányzással. Nem hiszem, hogy bármi komoly bajom lenne, akkor azért szarabbul lennék, de irritáló.

Nem is tudom már hová akartam kilyukadni, amikor ezt a postot elkezdtem írni, inkább csak magyarázatként, hogy miért nincs kedvem mostanában senkihez és semmihez. Két nap múlva esküvőre kellene mennem, de olyan szinten tehernek érzem, hogy leírni sem tudom. Nem akarok kiöltözni, nem akarok magassarkúzni és nincs kedvem erőlködni, hogy ne úgy nézzek ki, mint egy hobós (igen, ehhez nekem erőfeszítést kell tennem), de annyira azért nem vagyok pofátlan, hogy ne menjek el. Egyébként nem érzem érzelmileg lehangoltnak magam meg semmi ilyesmi, szóval ez nem ilyen depresszív beszámoló akart lenni, inkább csak szeretnék behúzódni a sarokba egy jó könyvvel és leszarni a világot típusú megnyilvánulás. És nem, az a könyv nem az Általános pszichológia I, Észlelés és figyelem című hatszázoldalas remekmű lenne.

Szótár a tudományos szövegek értelmezéséhez

„Mint az régóta köztudott...” = Lusta voltam megkeresni az eredeti forrást.
„A trend nyilvánvaló” = Ezek az adatok gyakorlatilag értelmezhetetlenek.
„A kérdésre mindeddig nem sikerült határozott választ adni” = Totál sikertelen volt a kísérlet, de egy cikket hátha el lehet sütni belőle.
„Az eredményekből hármat vizsgáltunk meg alaposabban” = A többi néhány száz nem igazolta az elméletet.
„Az eredmények további vizsgálatok tárgyát képezhetik” = Talán akkor piszkálom meg őket legközelebb, ha bottal kényszerítenek.
„Tapasztalatom szerint” = Egyszer már előfordult.
„Néhány esetben” = Kétszer is.
„Számtalan esetben” = Háromszor.
„Az általam bizonyított eset” = Remélem, hogy bejön.
„Általánosan bizonyított tény” = Mások is remélik, hogy bejön.
„Egy bizonyos határértéken belül” = Semmi köze a valósághoz.
„Statisztikai analízis alapján” = Kábé annyi lehet.
„Az észlelések statisztikai előfordulásának mediánja azt mutatja” = A hasamra ütöttem.
„Az eredmények lineáris interpolálásának segítségével” = Leöntöttem a papírt kólával, és tíz sor olvashatatlanná vált.
„Az már most is látszik, hogy a jelenség mélyebb vizsgálata szükséges a teljes bizonyításhoz” = Fogalmam sincs róla, mi a franc történt.
„Kutatócsoportunk további vizsgálatokat fog végezni” = Ők se értenek belőle francot se.
„Köszönöm Kovács Józsefnek a közreműködést, Kis Annának pedig a konzultációkat” = Józsi megcsinálta a munkát, Anna pedig elmagyarázta, hogy mi is történt.
„Munkámmal remélhetőleg megnyitottam az utat a terület további kutatása előtt” = Tegnap felmondtam