Andy Weir: The Martian és Patrick Ness: A Monster Calls

Andy Weir: The Martian
8/10

Röviden: hat asztronauta homokviharba keveredik a Marson; igyekeznek visszatérni az űrhajóhoz, de egyikőjük megsérül, s mivel a többiek azt hiszik, halott, otthagyják, ő pedig mindent bevet, hogy valahogy életben maradjon.

Őszintén szólva gőzöm sincs, miért tetszett ez a könyv: általában nem szeretem a sci-fit, nem bírom sokáig a természettudományos blablát a könyvekben és teljesen hidegen hagy az űrkutatás. Mégis, ez a könyv olyan szinten olvastatja magát, hogy ezek ellenére is alig tudtam letenni, és természetesen vadul szurkoltam a főhősünknek minden sarkon, hogy a lehetséges változatos halálnemek egyike se váljon valósággá. Nem tudom megítélni, mennyire volt tudományosan rendben - meg amúgy nem igazán érdekel, hogy őszinte legyek :D -, de a humor és a stílus nagyon jól ellensúlyozott mindent, amit már kicsit nehezen emésztettem.

“The screen went black before I was out of the airlock. Turns out the “L” in “LCD” stands for “Liquid.” I guess it either froze or boiled off. Maybe I’ll post a consumer review. “Brought product to surface of Mars. It stopped working. 0/10.” 

“I started the day with some nothin’ tea. Nothin’ tea is easy to make. First, get some hot water, then add nothin’.” 

“I tested the brackets by hitting them with rocks. This kind of sophistication is what we interplanetary scientists are known for.”

Patrick Ness (Siobhan Dowd ötlete alapján): A Monster Calls
9/10

Megtévesztő lehet a cím - és hogy mindenhol paranormális, vagy fantasy besorolást kap -, mert ez a könyv igazából nem szörnyekről szól, hanem fájdalomról, veszteségről és önvádról. Nem igazán szeretnék a történetéről összefoglalót írni, mert nem lehet rendesen megragadni a mélységét néhány mondatban, inkább csak annyit mondanék róla, hogy nagyon szívszorító helyeken és a főszereplő kora ellenére úgy érzem, az üzenet mindenkire érvényes, és nem feltétlenül csak a halál és gyász összefüggésében lehet értelmezni. Nekem kifejezetten tetszett, bár nem feltétlenül ajánlom mindenkinek. (Ja, és vannak benne rajzok is, szerintem egészen feleslegesen - részemről semmit nem tettek hozzá a könyv hangulatához, sőt, néhol idegesítettek is.)

“To say you have no choice is to relieve yourself of responsibility.”

“You were merely wishing for the end of pain, the monster said. Your own pain. An end to how it isolated you. It is the most human wish of all.”

Könyvek tekintetében jól indult az év! :)

nem vagyok béna!

Az életem néha egészen szürreális fordulatokat vesz. (Sajnos nem írtam a múltkori randimról, mely során a legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor a tetoválásom kapcsán feljöttek a madarak, és a srác is megjegyezte, hogy bizony ő szereti őket. Belül örültem, mert végre hozzáadott valamit a beszélgetéshez, és nem csak én nyomtam a hülyeséget - mivel nem erőlködött túlzottan, hogy gördítse a társalgás gombolyagját -, úgyhogy rögvest meg is kérdeztem, milyen madarakat. A válasz: - Háááááááttt - kicsit nyomta a t-ket a szentem -.....a tyúkokat.
Lehet amúgy ez csak nekem vicces, de a kifejezéstelen arc mögött szarrá röhögtem magam. Sajnos nem ez volt az első, és nem is az utolsó hasonló fordulat a teázással töltött szörnyen hosszú másfél órában.)
Visszatérve a mai napra, alig nyitottam ki a csipám, még a kávéig se jutottam el - de már vettem elő a kognitív tárgyállandóság nevezetű tételem, csak hogy lássátok a szenvedést -, amikor megszólalt a telefon. (A történetben nem az a lényeg, hogy mindezt észrevettem, de kisebb személyes sikerként könyvelem el, mert aki ismer, tudja, milyen gyakorisággal veszem észre/fel a telefont - a szerk.) Csomagot kaptam, nem tudja, hol a ház, valami narancssárga épület előtt áll. Miaszar, nincs is az utcában narancssárga épület, fogalmam sincs hova érkezett, nem is most kellett volna jönniük, nincs is pénzem, ánemgáz. Nagy nehezen felrángatom magamra a világ által látott leggusztustalanabb, kifakult babakék polárpulcsit, ami minden kellemetlen tulajdonsága ellenére nagyon jó meleg, és itthonraúgyisjó, kinézi. Még nagyobb küzdelmek árán pénzt is találtam, úgyhogy mackónadrágosan-polárpulcsisan, anya három számmal nagyobb rózsaszín papucsában kicsoszogok az ajtón, hogy megnézzem, hova is keveredhetett szerencsétlen csomagszállító.
Jé, ott egy narancssárga ház. Tényleg, nyáron átfestették.
 - Na, tudod már, hol laksz? - vigyorog a negyvenes, kopaszodó úr. Elfojtottam a késztetést, hogy megkérdezzem, tudja-e, hogy kell használni a GPS-t. Előszedi a csomagot, kis aláírós kütyüt, nyújtom a pénzt, háddeőnemtudvisszaadni. Fasza, mi legyen, nincs nyitva a környéken semmi, nem tudom felváltani, de ő látott út közben egy Coopot, elvisz kocsival. Magamra nézek, igen, én is arra gondoltam, hogy így menjek emberek közé, arról nem is szólva, hogy különösen szeretek idegen férfiak kocsijába beszállni, kiváltképp, amikor a csomagtérben 7-8 hulla is elfér, ha összehúzzuk magunkat. Oda se neki, államvizsga előtt annyira nem kár elhalálozni, hát menjünk. Nyitnám az ajtót, nem megy. Húzom jobbra, nem megy. Tolom - ki tudja, miféle furfang van az ilyen autóknál -, nem megy. Egy-két perc masszív szenvedés után megelégeli a pasas, kinyitja, én pedig hercegnősen átesek a padlón heverő egyik csomagon. Nem gáz. Szerencsére közel a Coop. Kiszállok - lefelé is átesek valamin - beslattyogok a coopba, szépen felváltom a pénzt, csak tizenöten néznek hülyének a megjelenésemből adódóan, kislattyogok, szállnék be a kocsiba. (Az elhalálozásról eddigre letettem, nem tartottam valószínűnek, hogy igazán számítana neki a pénzfelváltás ebben az esetben. Kicsit talán sajnáltam is.) Nyitnám, nem megy. Húznám...stb. Kinyitja. Beszállok, kivételesen nem esek át semmin. Elindulunk, ölembe dobja az aláírós kütyüt, de hiába nézem, nem látom rajta a tollat. Ott az oldalán. De hol. Csak tépd le. De hol? Hát az oldalán. De... Addide.
Miután sikerült a nevemből olvashatatlan krikszkrakszot gyártani, meg is érkezünk a ház elé, átadja a csomagot, kifizetem.
 - Hát ez már felért egy randival! - vigyorog, integet, elhúz.
Nem vagyok béna. Áááááá.

BK tábor 2015

Igazából egy sokkal hosszabb és részletesebb bejegyzést kezdtem el írni a táborról, de rájöttem, hogy irreális még az elképzelés is, hogy én azt valaha is befejezem, úgyhogy inkább írok egy rövidebb, de közzétett összefoglalót.
Eltelt ez a tíz nap, nagyon gyorsan, és szörnyen sajnálom, hogy csak eddig tartott. Nem ez volt az eddigi legjobb bk-s tábor, de én a szállás problémái, a bogarak és a meleg mellett is remekül éreztem magam, és őszintén hálás vagyok azért, hogy idén is létrejöhetett, mert nekem ez sok szempontból menedék volt már, mióta bagolyköves vagyok. (Tartsatok nyálasnak, de én soha, sehol máshol nem tapasztaltam még, hogy ennyire elfogadnának a rengeteg hibám meg szarságom ellenére is, és ez általában még jó néhány hónapra feltölt pozitív érzésekkel.)  Sokan voltak újak idén, és eléggé sajnáltam, hogy csak felszínesen ismertem meg őket, néhol a korkülönbség miatt, néhol pedig azért, mert szimplán béna vagyok ismerkedés terén, a régiekkel viszont úgy érzem, hogy sikerült feleleveníteni/elmélyíteni a kapcsolatot, és ennek nagyon örülök :)
Nagyon sok jó óra és program volt idén, nem is tudok olyanra gondolni, ami ne jött volna be egyáltalán, legeslegjobbnak pedig Burci toleranciáját emelném ki, ahol Magyarország egy képzelt háborúba lépett, mi pedig egy tizenéves fiú és családjának döntéseit formáltuk a menekültté válásig, remekül ki volt dolgozva az egész :) Idén sok szállóige is született, mint a - ki várta Harryéket az ötödik könyvben az állomáson? - a metsző szél, vagy például a - mínusz egy pontért segítek: válaszolj a kérdésre!
Összegezve nagyon jól éreztem magam, nagyon jó volt, hogy minden nap legalább húsz öleléssel zárhattam a napot, hogy megbeszéltük Angie-vel sanyarú sorsunk (:D), hogy Shizuval közösen zabkásáztunk, és hogy minden nyomasztó érzést és problémát itthon tudtam hagyni, amelyek így nem nyomták rá a bélyegüket a táborozásomra. Hazafelé még díszkíséretet is kaptam a déli-nyugati útvonalon, így megismerkedhettem személyesen is Runával és Janeyvel, Annával és Lauval pedig ismételten találkozhattam. Őket is nagyon jó volt látni - olyannyira, hogy majdnem el is ment a vonat nélkülem! :D

what is sleep anyway

Egyszerűen nem tudom leállítani az agyam, hogy amikor leírom az "alacsony, törékeny önértékelésű egyén" kifejezést, ne vizualizáljak egy pityergő törpét. Minden. Egyes. Alkalommal.

apró hülyeségek

Ma leültem az egyetem zöldövezetébe művelődni, és mivel nem nagyon volt rajtam kívül más arrafelé, és én is elég mozdulatlan voltam, egy mókus úgy döntött, hogy csatlakozik hozzám, és valamiért akkora örömmel töltött el, hogy hagyta, hogy nézzem ahogy valami maggal piszmog, hogy még bejegyzést is kellett róla írnom.
De tényleg. Tündér volt <3

(Ezért vidulok egyébként nagyon erősen, amikor valaki bevallja, hogy amíg meg nem ismert, azt hitte, hogy szörnyen hideg és megközelíthetetlen vagyok, mert múltkor meg egy hatévessel szakadtunk a röhögéstől egy órán keresztül, amikor megkért, hogy rajzoljak a veteményes kertjébe krumplit meg retket. De az is lehet, hogy csak 10 év alattiakkal és négylábúakkal tudok kellően szót érteni.)

motivációm az élethez

Ha egy pillanatra félretesszük az ideg-összeroppanásomat a pszichológia felett, ideje, hogy kifejezzem, hogy veszettül hiányoznak a barátaim...a debreceniek és a bk-sok egyaránt. (Visszatérve az ideg-összeroppanásra, miért nem tudtam valami kedves, emberi mértékű seggeléssel elvégezhető szakot választani? Also, ha felvesznek mesterképzésre, miért kell majd belgyógyászatot tanulnom? Ha ilyesmire vágynék nem feltételezik, hogy elmentem volna inkább az orvosira?) Még az itteni ismerőseimmel sem találkozok, a legjobb barátnőmet is egy héten legfeljebb egyszer látom, vagy annyit se, a sráccal, akivel itt hülyítettük egymást egy darabig, szétmentünk (ezt ő még nem tudja, de majd értesítem egy tértivevényes hivatali levél formájában), neten keresztül meg senkivel nem tartom a kapcsolatot, és igen, tudom, hogy ez az én hibám, de nem tudok változtatni rajta, és attól még hogy én okozom, nem túl vidám ez az egész.
Megvolt a felvis idő- és pénzpazarlás - végül nem jelentkeztem műfordítóra, úgyse lenne időm felkészülni a felvételire, én meg nem vagyok a híve, hogy csak azért adjam be a jelentkezésem valahova, hogy töltsem a helyeket. Két debreceni pszichós szakot jelöltem meg, egy egészségpszichológia msc-t és egy iskolapszichológia ma-t, aztán legfeljebb nem vesznek fel. Egyikhez sincs sok kedvem, és hogy őszinte legyek, ha rajtam múlna nem kezdenék semmit az életemmel, de egyelőre a dekadencia még nem elég ok arra, hogy magánzárkába vonuljak a társadalmi elvárások elől.
Hát, evvan.

nice

Szert tettem egy párkapcsolatra, ami július óta érlelte önmagát. Nem tudom, ez hogy sikerült, tekintve a major depressziót, amivel már gyógyszereket is szedhetnék, ha úgy döntenék - nem teszem -, de valahogy megtörtént. (Igaz, ez nem túl common knowledge, úgyhogy elég alpárinak érzem magam, amiért nem közöltem vele a hozzám járó felhasználási feltételeket, de bevágni, hogy amúgy örülök hogy érdeklődsz és kitartasz hónapokig, de baj van a fejemmel, még hozzám képest is szörnyen önsorsrontónak tűnik.) Hát nem tudom, majd elválik, ki fog kinek a lelkébe tapodni két lábbal. (Remélem látjátok a rózsaszín ködöt, ami megédesíti szerelmetes napjaim.)

incidens

Nem szoktam családi dolgokról posztolni, de ez annyira nevetséges és tipikus, hogy egyszerűen muszáj.
Apám, reggeli kávéjához készülődvén kicsit túltölti a csészét, ezért mikor kiveszi a mikróból, kilöttyen. Lebassza az agyam, mert szerinte valamin elcsúszott, ami a padlón volt - mezítláb járkálok, tudom, hogy nem volt ott semmi -, úgyhogy előveszi a felmosórongyot, de mivel soha a büdös életben nem volt még ilyesmi a kezében, kissé meggyűlik a baja a dologgal, így vödröstül-rongyostul kihajítja a kertbe, hogy csak úgy kondul. Visszajön, azzal a tervvel, hogy folytatja a kávéját, de sajnos - mit ad Isten - ismételten kilötyög, ami olyan dühössé teszi újfent, hogy a csészét hozzávágja az ablakhoz. Ablak megmarad, csésze megmarad, ellenben a kávé végigfolyik falon-függönyön-mindenen. Mivel délután jönnek hozzánk, nekilátok takarítani, és egy olyan jó órás munka után sikerül kisikálni a függönyt úgy, hogy nem tudom leszedni a tartójáról, mert még székkel se vagyok elég magas, tehát pohárkákkal kellett végigöntenem a folton a vizet. A folt kijön - falból nyilván nem, de szerencsés helyen van, nem igazán észrevehető -, de mivel a függöny továbbra is eredeti helyén van és a fizika törvényei - ha már az ésszerűségé nem is - nálunk is érvényesek, csöpög belőle a víz, tehát a pultot is itatgathatom egy újabb félórán keresztül, mire kicsit jobb állapotok uralkodnak.
Apám bejön, hogy most már ténylegesen is elfogyaszthasson egy kávét ebben a zord világban, majd lebassza az agyam, mert vizes a konyhapult.

Csínytelenség letudva

Hétfőn végeztem a vizsgaidőszakkal. Lehetett volna jobb - az eredménnyel abszolút nincs bajom, de az utolsó alkalommal bántotta az igazságérzetemet, hogy szóról szóra tudtam a kiadott anyagot és utánaolvastam, de a tanár nem adta meg a jobb jegyet, mert nem tudtam válaszolni egyetlen kérdésére, amit ez nem fedett le, és egyébként még máskor sem vettünk, de két év egyetemi élet elég volt hozzá hogy megtanuljam leszarni az ilyesmit. (Bár ami zavar egyébként, hogy ez a kérdés a felelet közepén hangzott el, és ezt követően amíg beszéltem végig netezett és a legkisebb jelét sem adta, hogy bármi is eljut hozzá abból, amit mondok :P)

Az állás: három négyes (klinikai és egészségpszichológia, pszichológiai statisztika 3, általános és kísérleti 4), tizenkét ötös (általános és kísérleti 5, a neuropszichológia alapjai, személyiséglélektan 4, szociálpszichológia 2, az iskolapszichológia alapkérdései, segítő kapcsolatok, módszertan 2, sportpszichológia, klinikai diagnosztika, személyiségdiagnosztika, általános és kísérleti gyakorlat, pszichológiatörténet).

Ez átlagban 4,8, kreditben 41 (ami felháborítóan kevés ennyi tárgyért -.-"). Tartalmazott 8 elméleti vizsgát, 4 gyakorlatit, 2 kísérletet, 8 beadandót, 4 előadást, megszámolhatatlan mennyiségű zh-t, kialvatlan éjszakát és felvett tesztet.

Ezeket a hülyeségeket figyelmen kívül lehet hagyni, de le kellett írnom ahhoz hogy úgy érezzem, lezártam a félévet. :) Nehéz szülés volt, de alapvetően szórakoztatóbb, mint az eddigiek.

Amit biztos megtanultam....öngyilkossági veszély vizsgálata:
 - direkt kérdésre a beteg sírni kezd.

Holnap megyek állásinterjúra. Egyelőre még azt se tudom eldönteni, mit vegyek fel, hát még azt, hogy mit mondjak majd...

pszichótöri fyeah

hogy érzem magam..

...amikor egy gólya meséli, hogy sikerült csinálnia egy inquisit kísérletet.

És a továbbiak:

ikerkérdés

Vasárnap 5-6 gyerkőcre vigyáztam a gyüliben, amikoris felmerült a kérdés, hogy az ikrek hogyhogy nem egyazon pillanatban születnek (ugyanis volt egy ikerpárunk). Nem volt könnyű úgy megmagyarázni, hogy ne mondjak semmi olyat, amihez még fiatalkák, de ne is marhasággal tömjem a fejüket XD

staying positive.............

 

mesélj még

A válaszom mindenre az Univerzumban.

gilmore girls

Jackson: Oh, you're welcome. Hey, uh, by the way, last night when Bootsy was singing Hotel California and banging spoons on his head, did I….....

Lorelai: Lift up your shirt and play drums on your stomach? Yes you did.

Jackson: Oh boy.

Rory: You kept a good beat.

Sookie: Yeah, 'cause God knows if the beat was off, you'd have embarrassed yourself.

snail of science

80 főre 10 meg 15 férőhelyes tárgyakat hirdetni? Igen, biztosan mindenkinek sikerült felvennie azt a tárgyat, amire szüksége van. És persze, nincs olyan aki felvett harmincat, míg más egyáltalán nem jutott be.

O.o

Addig szenvedtem ezekkel a szaros vizsgákkal, míg 4,8-ra állok (ami akkora durva hogy még én is csak bámulom hogy mi van XD). Nem fogok álszerénykedni, ez zseniális, nem hittem volna, hogy lehetséges egyáltalán ilyesmi ezen a szakon, de rohadék módon megszenvedtem érte (az, hogy 40órát ébren vagyok egyben, már abszolút megszokottá vált itt a végére), és mivel még van egy vizsgám, nem fog így maradni, ugyanis ebből nem lehet ötöst írni (ezért hagytam ilyen érzékenyen a végére, hogy ne veszítsem el minden motivációmat vizsgaidőszak közepén újra). És kár érte. Mert olyan szép. T_T

 De, ez a poszt most nem azért születik hogy nyávogjak, hanem azért hogy legalább valahol legyen nyoma hogy igen, álltam 4,8-ra is ebben a félévben úgy, hogy nem mentem el kijavítani a biosz kettesemet, mert félek hogy megbukok helyette XD

A fejlődéslélektan oltárára pedig...

nah!

ált2 fail

Jó a könyvünk (Y)