Elengedhetetlen évzáró poszt

Ez az év is eltelt - szerencsére. Úgy érzem, elég sok megpróbáltatáson vagyok túl, és bár nem vettem sikerrel az akadályokat, valahogy túléltem.
A január-március főként az IT-s melóval telt, ami visszagondolva szörnyű és veszettül megterhelő volt, főleg vizsgaidőszakban - utána egy kicsit könnyebb lett, de szinte rögtön neki kellett esni a műhelymunkáknak, úgyhogy végül fel is mondtam, mert nem bírtam a kettőt együtt, bár ez nem volt elég ahhoz, hogy megmentsem a műhelyeimet és időben végezzek. (Emiatt még mindig utálom magam.) Májusig keményen ment a műhelyezés, ami eredményeképp összesen 178 oldalt adtam át, és mennyit töröltem ki ezen kívül...Bár igazából nem a munka mennyisége volt zavaró, inkább az a borzasztó irányvesztettség, mert alig volt valami támpontunk, és egyébként is szar témákat választottam. Végül viszont mindegyik ötös lett, és csak 1-2 pontot vesztettem. Májusban kaptam új gyógyszert, ami egyelőre csak arra volt jó, hogy hízzak tőle és gusztustalanul kiszáradjon a szám.
Ezt követően szeptemberig kb semmi értelmeset nem csináltam - fejlesztettem némileg a konyhai képességeimet, hülyeségeket olvastam, megnéztem kismillió sorozatot és animét, illetve kellemes önsajnálatba süppedtem, amiért az életem ennyiből áll. A bk-tábor egy színes folt volt mindebben, és kb az év egyetlen igazán pozitív élménye számomra.
Szeptember végén kezdtem el a vérvétel gyereklaborjában dolgozni, amit egyébként nagyon megszerettem, bár azért tegyük hozzá, hogy szinte ingyen csinálom. Rengeteg típusú emberrel találkozok így, és a kommunikációs készségeimet is fejleszti - mint tudjuk, szörnyen fejezem ki magam szóban -, és szerintem egyre jobban "bánok" a gyerekekkel is, kezdem érezni, az egyes életkorokban kb milyen képességeik vannak és mi érdekli őket, és egyébként a megnyugtatásban is egész jó lettem.
Ezen túl csak az államvizsga az, amit említésre méltónak ítélek. Írásbeli-szóbeli; az elsőnél 40 kérdésre van 30 percünk (biizzztoseléglesz), a szóbeli pedig a védésből és tételhúzásból áll, már ha az írásbelin átment az egyén.
Szörnyen gáz lesz, amikor megbukok, de ez már nem az éves összefoglaló része.
Elolvastam 60 könyvet és ezzel a reading challenge-em sikerült teljesíteni, bár tegyük hozzá, nagyrészt szakkönyvek és manga teszi ezt ki, mert sajna annyira fáradt vagyok általában, hogy nincs agyam rendes könyveket olvasni.  Majd jövőre...

Tudom, állandóan nyavalygok, és nekem semmisejó. Mi lenne még itt, ha rendszeresen blogolnék...

Azt hiszem, régóta nem volt olyan rossz évem, mint a 2015 - az már általános, hogy szociálisan meg vagyok lőve, és sok tekintetben menthetetlenül béna/nyomi vagyok, de azt eddig mindig készpénznek vettem, hogy legalább a suliban valahogy ki tudok magamból csikarni egy átlagos eredményt, úgyhogy nem tett igazán jót az önértékelésemnek, hogy bebizonyosodott ennek ellenkezője. Családilag továbbra is tragikus a helyzet, barátilag túl vagyok egy hatalmas csalódáson, párkapcsolatra inkább gondolni se akarok. Menjünk inkább tanulni, és hátha a 2016-ot nem életem leggázabb bukásával fogom kezdeni.

nem vagyok béna!

Az életem néha egészen szürreális fordulatokat vesz. (Sajnos nem írtam a múltkori randimról, mely során a legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor a tetoválásom kapcsán feljöttek a madarak, és a srác is megjegyezte, hogy bizony ő szereti őket. Belül örültem, mert végre hozzáadott valamit a beszélgetéshez, és nem csak én nyomtam a hülyeséget - mivel nem erőlködött túlzottan, hogy gördítse a társalgás gombolyagját -, úgyhogy rögvest meg is kérdeztem, milyen madarakat. A válasz: - Háááááááttt - kicsit nyomta a t-ket a szentem -.....a tyúkokat.
Lehet amúgy ez csak nekem vicces, de a kifejezéstelen arc mögött szarrá röhögtem magam. Sajnos nem ez volt az első, és nem is az utolsó hasonló fordulat a teázással töltött szörnyen hosszú másfél órában.)
Visszatérve a mai napra, alig nyitottam ki a csipám, még a kávéig se jutottam el - de már vettem elő a kognitív tárgyállandóság nevezetű tételem, csak hogy lássátok a szenvedést -, amikor megszólalt a telefon. (A történetben nem az a lényeg, hogy mindezt észrevettem, de kisebb személyes sikerként könyvelem el, mert aki ismer, tudja, milyen gyakorisággal veszem észre/fel a telefont - a szerk.) Csomagot kaptam, nem tudja, hol a ház, valami narancssárga épület előtt áll. Miaszar, nincs is az utcában narancssárga épület, fogalmam sincs hova érkezett, nem is most kellett volna jönniük, nincs is pénzem, ánemgáz. Nagy nehezen felrángatom magamra a világ által látott leggusztustalanabb, kifakult babakék polárpulcsit, ami minden kellemetlen tulajdonsága ellenére nagyon jó meleg, és itthonraúgyisjó, kinézi. Még nagyobb küzdelmek árán pénzt is találtam, úgyhogy mackónadrágosan-polárpulcsisan, anya három számmal nagyobb rózsaszín papucsában kicsoszogok az ajtón, hogy megnézzem, hova is keveredhetett szerencsétlen csomagszállító.
Jé, ott egy narancssárga ház. Tényleg, nyáron átfestették.
 - Na, tudod már, hol laksz? - vigyorog a negyvenes, kopaszodó úr. Elfojtottam a késztetést, hogy megkérdezzem, tudja-e, hogy kell használni a GPS-t. Előszedi a csomagot, kis aláírós kütyüt, nyújtom a pénzt, háddeőnemtudvisszaadni. Fasza, mi legyen, nincs nyitva a környéken semmi, nem tudom felváltani, de ő látott út közben egy Coopot, elvisz kocsival. Magamra nézek, igen, én is arra gondoltam, hogy így menjek emberek közé, arról nem is szólva, hogy különösen szeretek idegen férfiak kocsijába beszállni, kiváltképp, amikor a csomagtérben 7-8 hulla is elfér, ha összehúzzuk magunkat. Oda se neki, államvizsga előtt annyira nem kár elhalálozni, hát menjünk. Nyitnám az ajtót, nem megy. Húzom jobbra, nem megy. Tolom - ki tudja, miféle furfang van az ilyen autóknál -, nem megy. Egy-két perc masszív szenvedés után megelégeli a pasas, kinyitja, én pedig hercegnősen átesek a padlón heverő egyik csomagon. Nem gáz. Szerencsére közel a Coop. Kiszállok - lefelé is átesek valamin - beslattyogok a coopba, szépen felváltom a pénzt, csak tizenöten néznek hülyének a megjelenésemből adódóan, kislattyogok, szállnék be a kocsiba. (Az elhalálozásról eddigre letettem, nem tartottam valószínűnek, hogy igazán számítana neki a pénzfelváltás ebben az esetben. Kicsit talán sajnáltam is.) Nyitnám, nem megy. Húznám...stb. Kinyitja. Beszállok, kivételesen nem esek át semmin. Elindulunk, ölembe dobja az aláírós kütyüt, de hiába nézem, nem látom rajta a tollat. Ott az oldalán. De hol. Csak tépd le. De hol? Hát az oldalán. De... Addide.
Miután sikerült a nevemből olvashatatlan krikszkrakszot gyártani, meg is érkezünk a ház elé, átadja a csomagot, kifizetem.
 - Hát ez már felért egy randival! - vigyorog, integet, elhúz.
Nem vagyok béna. Áááááá.

terror

Utálom, hogy nem vagyok se elég vonzó, se elég kedves ahhoz, hogy a vizsgabizottságra jó első benyomást tegyek - sajnos az agyam már feleennyi anyagnál véget ért, így arra nemigen lehet számítani. (És mint megtanultuk a szociálpszichológia negyedik tételéből, az első benyomások anyaga szinte kizárólag a fizikai vonzerőből származik amúgy is.) Ezen felül mivel nem sok önbizalmat sikerült magamra kaparnom az évek során, illetve a tekintélyszemélyek többségétől ok nélkül is félek, valószínűleg az első kemény tanári pillantást követően vagy elsírom magam, vagy kimegyek a teremből. Ez pedig, mint tudjuk, kicsit megnehezíti a dolgokat.

Összefoglalva: nemhogy nem tudok lószart se, még elhitetni se fogom tudni (pedig az általában megy. Elképesztő mennyiségű bullshit képes elhagyni a számat felelet közben).

Nyönyönyönyönyö ._.

Kis érdekesség a pszichológia világából: az intelligencia nemek közötti különbségeinek kutatása lényegében abból áll, hogy a sok okos férfi tudós igyekszik bebizonyítani, a férfiak felsőbbrendűek és okosabbak a butuska, hisztériás női társadalomnál. Sajnos ezen próbálkozásuk mindannyiszor csúfos kudarcba fulladt.

V: - Te a műhely védésénél milyen hatást akarsz elérni? Próbálod bemutatni nagyon tudományosan az összes hipotézist, vagy inkább az érdekesebb részekre koncentrálsz? Túl kevés az idő, nem fér bele minden....és mi lesz az elmélettel? Milyen arányban legyen a kutatással?
 - Nekem elég egyszerű elképzeléseim vannak...Igyekszem a stressz ellenére sem lehányni a bizottságot, és innen építkezem felfelé.

Nem mellesleg az életemre jellemző nonstop stressz és szorongás minden szaron tényleg tönkrevágta a gyomrom, úgyhogy javaslom mindenkinek, aki ilyesmire hajlamos, hogy ne tegye, mert higgye el, az a felelés/vizsga/akármi nem éri meg a sok szart, ami utána ezzel jár. (Túdom-túúdom, nem lehet csak úgy kikapcsolni, de ezennel felszólítok mindenkit a relaxációs gyakorlatok végzésére :D)

bepillantás a semmibe

Nem írtam ezer éve, mert sajnos nem sok érdekességet tudok felmutatni. Dolgozgatok, tanulgatok, emellett pedig főállásban betegeskedek (hogy miért, egyelőre rejtély, de szerintem most már allergiát fejlesztettem ki az életre). Az államvizsga ijesztő, senkinek nem javaslom, a labort viszont szeretem...kár, hogy amint megszűnik a hallgatói jogviszonyom, le kell majd lépnem. Nem sok időm van másra sajnos, úgyhogy életem elsivárosodása továbbra is folytatódik, de legalább lennék benne biztos, hogy kapok cserébe egy diplomát...

Csak hogy legyen értelme a posztnak, egy kis érdekesség az általános pszichó berkeiből: a zenészek úgy észlelik az egyes akkordokat, mint az átlagember a beszédészlelésnél a fonémákat. Szerintem ez tök menő.  

Kaptam munkát, vérvételeknél laborasszisztenskedek. Mivel amúgy is állandóan járok, egészen beleláttam eddig is abba, hogy mit kell csinálni és a környezet sem olyan új, valamint elég kényelmes, mert csak két, néha három délelőttöt kell végigdolgozni, és bár nem fizet kifejezetten jól, a délelőttjeimet úgyis csak elcseszem általában.

Másrészt kaptam lehetőséget a gyerekonkológián önkéntes gyakorlatra. Még nem jeleztem vissza, aminek az az elsődleges oka, hogy szörnyen megijedtem, mert nem tudom, hogyan fogom feldolgozni az ottani körülményeket. (És az se segít, hogy elvileg az előző önkéntes elment, megnézte, megköszönte a lehetőséget, és soha többet nem ment vissza.) Az örökkévalóságig viszont ezzel se várhatok, úgyhogy valamikor meg kell ejteni azt a telefont, de elég félelmetes.

Ennyi voltam.

egy újabb félév kezdete

Ahhoz, hogy idén is diák maradhassak - egyebek mellett - fel kell vennem egy tantárgyat pluszban, noha már megvan minden kredit. Ez persze nem lenne gond, hiszen azért egy tárgyba nehezen fogok belehalni, de ugyanazokat a szemeteket hirdették, mint tavaly, és alig találok valamit, ahol a tanár nem utál, a követelmények pedig teljesíthetőek. (Arról, hogy olyan szakterületbe vágjon, ami érdekel, már rég letettem.)

Szeretem én a pszichológiát, de a képzés elszomorító.

BK tábor 2015

Igazából egy sokkal hosszabb és részletesebb bejegyzést kezdtem el írni a táborról, de rájöttem, hogy irreális még az elképzelés is, hogy én azt valaha is befejezem, úgyhogy inkább írok egy rövidebb, de közzétett összefoglalót.
Eltelt ez a tíz nap, nagyon gyorsan, és szörnyen sajnálom, hogy csak eddig tartott. Nem ez volt az eddigi legjobb bk-s tábor, de én a szállás problémái, a bogarak és a meleg mellett is remekül éreztem magam, és őszintén hálás vagyok azért, hogy idén is létrejöhetett, mert nekem ez sok szempontból menedék volt már, mióta bagolyköves vagyok. (Tartsatok nyálasnak, de én soha, sehol máshol nem tapasztaltam még, hogy ennyire elfogadnának a rengeteg hibám meg szarságom ellenére is, és ez általában még jó néhány hónapra feltölt pozitív érzésekkel.)  Sokan voltak újak idén, és eléggé sajnáltam, hogy csak felszínesen ismertem meg őket, néhol a korkülönbség miatt, néhol pedig azért, mert szimplán béna vagyok ismerkedés terén, a régiekkel viszont úgy érzem, hogy sikerült feleleveníteni/elmélyíteni a kapcsolatot, és ennek nagyon örülök :)
Nagyon sok jó óra és program volt idén, nem is tudok olyanra gondolni, ami ne jött volna be egyáltalán, legeslegjobbnak pedig Burci toleranciáját emelném ki, ahol Magyarország egy képzelt háborúba lépett, mi pedig egy tizenéves fiú és családjának döntéseit formáltuk a menekültté válásig, remekül ki volt dolgozva az egész :) Idén sok szállóige is született, mint a - ki várta Harryéket az ötödik könyvben az állomáson? - a metsző szél, vagy például a - mínusz egy pontért segítek: válaszolj a kérdésre!
Összegezve nagyon jól éreztem magam, nagyon jó volt, hogy minden nap legalább húsz öleléssel zárhattam a napot, hogy megbeszéltük Angie-vel sanyarú sorsunk (:D), hogy Shizuval közösen zabkásáztunk, és hogy minden nyomasztó érzést és problémát itthon tudtam hagyni, amelyek így nem nyomták rá a bélyegüket a táborozásomra. Hazafelé még díszkíséretet is kaptam a déli-nyugati útvonalon, így megismerkedhettem személyesen is Runával és Janeyvel, Annával és Lauval pedig ismételten találkozhattam. Őket is nagyon jó volt látni - olyannyira, hogy majdnem el is ment a vonat nélkülem! :D

Milan Kundera: Nevetséges szerelmek és A lét elviselhetetlen könnyűsége

Értékelés: 2/10 mindkettőre

Ha most közhelyes lennék, azzal kezdeném a posztot, hogy a Nevetséges szerelmek (továbbiakban NSz) röhögnivalóan alpári volt, A lét elviselhetetlen könnyűsége (továbbiakban ALEK) pedig elviselhetetlennek elviselhetetlen, de hogy nem könnyű, az is tuti. (Bár végül is így is ezzel kezdtem, szóval közhelyes vagyok.)
Hogy miért olvastam el őket mégis? Egy barátnőm ódákat zengett ALEK-ről, amit nemrég olvasott, és én is sok jót hallottam róla, ezért említett barátnőmnek megvettem a NSz-et szülinapjára. Csakhogy nem nagyon szeretek úgy könyvet adni valakinek, hogy nem tudom, mi van benne, ezért gyorsan elolvastam, és mivel nem tetszett, kissé ijedten elolvastam ALEK-ét is, hogy megnézzem, mekkora a különbség a kettő között, mert hát nem akarok olyat adni senki szülinapjára, amit utálni fog.
Szerencsére (?) nem sok különbséget találtam. Leegyszerűsítve elég hasonló a plot: többnyire férfiakról szól, akik összefekszenek mindenkivel/csalják a feleségüket/a "hódítás" az életük, valamint nőkről, akik férjüket csaló feleségek/szeretők, mindez kiegészítve némi filozófiával és a kommunizmus kritikájával. Egy-egy karakter tudott csak felszínes érdeklődést kiváltani belőlem, egyébként növekvő irritációval olvastam mindkét művet, és jobban lekötött a kommunizmus, mint a szerelmi szálak. Sajnos utóbbiból jóval több volt. Biztos van valami szellemi mélység is abban, ahogy Kundera az erotikát megjeleníti, különben nem lennének róla ennyire jó véleménnyel olyan emberek, akikről tudom, hogy nem olvasnak szemetet, de mivel én már ott megakadtam, hogy "nemhiszemel hogy mindenki kétnaponta mással kefél", ez engem elkerült. A filozofálgatása nekem értelmetlen szócséplés volt - oké, abszolút nem vagyok filozofikus alkat, az ő témái meg különösen nem érdekeltek -, és azt éreztem, hogy a számba akarja rágni a mondatainak az értelmét. (Volt, amit egymás után vagy háromszor is elismételt.) Ja, és hogy teljes legyen a kör, rendes mennyiségű hímsovinizmus is akadt.

Pozitívumként nem sokat tudok sajnos megemlíteni, még intellektuális érdeklődést is alig váltott ki belőlem, érzéseket meg szinte egyáltalán, pedig ha már szabadidőmben olvasok valamit, általában utóbbi a cél. Röviden: Nem ajánlom senkinek, és őszintén szólva jobban tettem volna, ha én is inkább félbehagyom.

Azért voltak érdekesebb gondolatmenetek is.
“For there is nothing heavier than compassion. Not even one's own pain weighs so heavy as the pain one feels with someone, for someone, a pain intensified by the imagination and prolonged by a hundred echoes.”

bun

Publikálni fogok az elektronikus iskolai zaklatásról. Tudományos folyóiratban. Úristen.


Akad némi segítségem Az éjfél gyermekei befejezéséhez ^_^ 

(Igen, ez egy nyúl. Igen, még sok van hátra a könyvből.)

reading challenge

Ha július, akkor reading challenge Shizuval! (Már negyedik éve. El se hiszem O_o)Először még be kell fejeznem Az éjfél gyermekeit (Rushdie), amit már vagy harmincszor elkezdtem, de sose jutottam három-négy oldalnál tovább (most igen), de már kész a listám, hogy mit akarok olvasni, úgyhogy közlöm is ^^

1. Jhumpa Lahiri: The Lowland/Unaccustomed Earth
2. Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége
3. Neal Stephenson: Seveneves (ha sikerül letölteni, mert eddig egyik link se működött)
4. Markus Zusak: I am the Messenger
5. Anthony Doerr: All the light we cannot see

Tartalék, ha valami nem jön be és esetleg nem fejezem be: Unwind (Neal Shusterman), The Thirteenth Tale (Diane Setterfield)

Némi könyvekkel kapcsolatos megfigyelés: nem tudom, hogy én lettem-e nagyon válogatós, vagy tényleg rengeteg szemetet terem a YA kategória, mindenesetre elég rendesen unom, hogy a többség a valamilyen módon nagyon különleges, kissé távolságtartó tizenhét éves amerikai lányról szól (aki noha kinézetre nem tökéletes, a konvencionális szépség normáinak minden ponton megfelel), ahogyan tragikus családi háttere miatt rejtett lelki fájdalmakkal küzdő pasijával megmenti a pusztulás szélén álló világot. Annyi jó ötlet döglik meg ezektől a kliséktől, hogy néha már egyenesen fáj nézni...És egyébként azt is sajnálom, hogy szinte nincs értékelhető könyv, ahol az én korosztályom (értem ezt mondjuk a 20-27 évesekre) lenne főszerepben, pedig örülnék, ha a tinédzserek beavatástörténete és a középkorúak házassági/gyereknevelési/párkeresési gondjai között lenne valami. (Jó, nyilván ez egy elég leegyszerűsített kép, de van valami hiány itt szerintem.)

kiüresedtem

Meglepő szinten nem vagyok képes arra, hogy bármit is kezdjek magammal. Semmi nem köt le igazán, még azok a dolgok sem, amiket egyébként szeretek csinálni, és pillanatnyilag nem érdemes munkát keresnem, mert júliusban és augusztusban is van programom, és még a műanyaggyáras melóknál is egy héten legalább egyszer meg kell jelenni, szóval nem igazán férnek össze, és mivel soha nem csinálok semmit, erről a két dologról nem akarok lemondani. Valahogy totál kiüresedett az életem az utóbbi egy-két évben, és nem tudom mivel megtölteni, mert olyan szinten tönkrevágta a suli - és én - a kapcsolataimat, hogy teljesen egyedül maradtam, és még ha el is megyek valahova, vagy el is kezdek beszélgetni valakivel, csak a többiek és a köztem húzódó távolságot érzem, de azt borzalmasan. Jelentkeztem gyakornoki/önkéntes munkára szakmai területen és kevésbé szakmai területen is, de nincs szükség a segítségre - a képzetlenre legalábbis -, ezért már ott tartok, hogy két-három órás sétákra megyek naponta, csak hogy teljen az idő, és már az is megfordult a fejemben, hogy lassan elkezdek készülni a januári államvizsgára, mert megbomlok a semmittevéstől, és legalább lennének rendes tételeim. (Különös módon a regényolvasást és a sorozatnézést is tehernek érzem fene jó dolgomban, a házat kitakarítottam többször is, a konyhában lévő összes fűszert meg minden ilyen hülyeséget rendszereztem, minden fiókom és ruhaszekrényem tartalmát átszelektáltam, lassan még nekilátok vajat köpülni, hogy teljen az idő, tehát tényleg semmi nem maradt.)
Egyszóval szépen lassan megőrülök.

végre tényleg vége

Örömmel jelentem hogy mind a négy műhelymunkám ötös lett, ami még egyelőre elég hihetetlen, de legalább ezen nem kell majd aggódnom a mesterképzéses felvételin jövőre. Yay!

De: mit csináljak most az életemmel?

Helen Wecker: The Golem and the Jinni

Úgy döntöttem, visszatérek a könyves posztok írásához. Nem is értem, miért hagytam abba őket, és szerintem a szakkönyveken kívül visszamenőleg is értékelem majd az idei olvasmányokat.

Helen Wecker: The Golem and the Jinni

7/10

A történet - nem meglepő módon - két fő szálon fut, kb az 1800-as évek második felében - szerintem -, New Yorkban. Chavát, a gólemet valami kabbalista varázsló egy feleségre vágyó szőnyegkereskedő megrendelésére készíti. A szőnyegkereskedő az Amerikába tartó úton azonban elhalálozik, úgyhogy a pár napja létező gólemnek egyedül kell kitalálnia, hogy hogyan tegyen úgy, mintha ember lenne.
A másik főszereplőnket, a dzsinnt több évszázaddal ezelőtt az akkori Szíriában egy olajos flaskába zárták, de most véletlenül kiszabadul egy számára teljesen idegen, új világban, szabadságától és tényleges valójától továbbra is megfosztottan.

Érdekes könyv, és bár nem tudom megítélni, mennyire pontosan mutatja be a különböző kultúrákat, nekem nagyon tetszett ez az elmozdulás Nyugat-Ázsia felé. (Néha az az érzésem, hogy az emberek elfelejtik, hogy Ázsia nemcsak a kínaiakból meg a japánokból áll.) A szereplők totálisan ellentétes irányba mozognak - a gólem minél inkább szeretne emberré válni és beolvadni, a dzsinn pedig foggal-körömmel küzd, hogy megőrizze a függetlenségét és mindazt, ami elkülöníti őt az emberektől. Én az alapvető női és a férfi archetípust vélem bennük felfedezni, bár lehet egyébként ez marhaság, mindenesetre szerintem érdemes elolvasni, főleg, ha valaki csípi a mágikus realizmust. 

what is sleep anyway

Egyszerűen nem tudom leállítani az agyam, hogy amikor leírom az "alacsony, törékeny önértékelésű egyén" kifejezést, ne vizualizáljak egy pityergő törpét. Minden. Egyes. Alkalommal.

apró hülyeségek

Ma leültem az egyetem zöldövezetébe művelődni, és mivel nem nagyon volt rajtam kívül más arrafelé, és én is elég mozdulatlan voltam, egy mókus úgy döntött, hogy csatlakozik hozzám, és valamiért akkora örömmel töltött el, hogy hagyta, hogy nézzem ahogy valami maggal piszmog, hogy még bejegyzést is kellett róla írnom.
De tényleg. Tündér volt <3

(Ezért vidulok egyébként nagyon erősen, amikor valaki bevallja, hogy amíg meg nem ismert, azt hitte, hogy szörnyen hideg és megközelíthetetlen vagyok, mert múltkor meg egy hatévessel szakadtunk a röhögéstől egy órán keresztül, amikor megkért, hogy rajzoljak a veteményes kertjébe krumplit meg retket. De az is lehet, hogy csak 10 év alattiakkal és négylábúakkal tudok kellően szót érteni.)

célegyenesben

Végeztem a nagyműhelyemmel, juhéééé, amely mellékletekkel együtt 78 oldalt számlál (de mivel a mellékleteket is én írtam és én számoltam ki, szerintem számít). Ezen kívül egy kisműhellyel vagyok 100%-osan kész, ami 33 oldalas, és kettővel állok 85-90% környékén, ezek 25-25 oldalt számlálnak. 160 oldal egy cseszett BA diplomáért, ami tökéletesen használhatatlan, mert csak MA után lehet munkát vállalni. De még van 11 napom csiszolgatni és szépítgetni őket, és ez valahol nagy örömmel tölt el ^^

ilyen "hangokat hallani"

Fül/fejhallgató ajánlott a reálisabb hatásért

Ez a videó azt mutatja meg, hogy körülbelül milyen lehet auditoriális hallucinációkkal élni. (Ilyen van pl. a szkizofréniában.) Előbb hallgassátok meg, csak azután nézzétek meg, hogy nekem mik voltak a benyomásaim :)
-----------------------------------------------

Ezek nem nonstop állandóak, de szerintem én egy alkalom után is kiszaladnék a világból, annyira szörnyen félelmetes néhány helyen o_o főleg amikor az egyik hang csak simán liheg...Eddig is tudtam, hogy az ilyesmi szörnyű és borzalmas, de ez keményen ijesztő is. (És abszolút nem csoda, hogy milyen szinten le tudnak épülni azok, akiknek ilyen kórképük van.) Ha komolyan elképzelem, hogy milyen lehet akár napi, vagy heti szinten ezzel élni, hát én nem tudom, meddig bírnám ._.
(bár lehet azért volt rám ilyen nagyon erős hatással, mert előtte belehallgattam egy 911 telefonívásba amire gyanútlanul rákattintottam és közben szembesültem vele, hogy a hívás alatt meggyilkolták a betelefonálót, szóval azt hiszem, azokat a sikolyokat se leszek képes kiverni a fejemből egy jó darabig).

North

Hogyan írjunk szakdolgozatot

Step1: jöjj rá, hogy a hetek keserves munkájával felvett (1330 oldalnyi) és kézzel bevitt adatok statisztikailag nem megbízhatóak, nyöszörögj fél órán keresztül és hamisítsd meg a felét.
Step2: veszíts el minden reményt, amikor rájössz, hogy noha az adatok megbízhatóakká váltak, így semmi értelmes következtetést nem lehet levonni, mert nem tükröznek tényleges különbségeket a csoportok között.
Step3: sírj sokat.

bombabiztos módszer

D: - Ahhoz, hogy ezt a gyógyszert szedje, legalább kétféle fogamzásgátlási módszerrel kell védekezni, mert ha szedése alatt véletlenül is gyermeke fogan, súlyos károsodással fog születni.
*Bólintva jelzi, hogy megértette.*
D: - Jelenleg mivel védekezik?
A: - A kinézetemmel, főként.

történtek dolgok

Mégpedig az, hogy felmondtam a munkahelyemen. Elég impulzív döntés volt, de egyébként a döntéseim kilencven százaléka úgy szokott kinézni, hogy átgondolás nélkül gyorsan leteszem valami mellé a voksom, aztán öszvéri makacssággal tartom magam mellette, és igyekszek nem beledögleni. Nagyon jól esett egyébként megtenni, mert minden bátorságomra szükség volt ahhoz, hogy egyáltalán hozzá merjek szólni a főnökömhöz, úgyhogy ezt is felírhatom a "szörnyű, de nem halálos" listára, és azért nagy megkönnyebbülést jelentett. Persze most, hogy rájöttem, nem leszek kész március végéig a műhelyeimmel, tehát nem végzek idén, meglehetősen kézzelfogható a megbánásom, de mivel szerintem a munkatársaim nagy része hülye kiscsajnak nézett, ez legalább nem terheli azt a csinos kis drótkerítés lelkem.
Közben elmentem már egy suliba kérdőívet kitöltetni - azért csak egybe, mert sorra mondják vissza, akik megígérték, hogy segítenek, szóval nem is értem, miért csoda a patológiás bizalmatlanságom az emberek felé -, és elég rossz volt, mert nagyon elhúzódott, és amúgy is hülyeség az egész, amit vizsgálok, és a diákok is leszarták az egészet, szóval tiszta pozitív élménnyel zárhattam a napot. (Visszacsatolás az impulzív döntéseimhez - vajon miért kellett hasraütésszerűen ráböknöm erre a témára, mondván majdezbiztosjólesz? És amikor rájöttem, hogy nagyon nem, miért nem változtattam meg?)
Nem tudom amúgy, mi segíthetne a kedvemen, mert szörnyen unalmas lehet állandóan a negativizmusomat olvasni, de őszintén mondom, hogy ha tudnék vele csinálni valamit, csinálnék. Szóval sajnálom és légyszi ne utáljatok nagyon.

motivációm az élethez

Ha egy pillanatra félretesszük az ideg-összeroppanásomat a pszichológia felett, ideje, hogy kifejezzem, hogy veszettül hiányoznak a barátaim...a debreceniek és a bk-sok egyaránt. (Visszatérve az ideg-összeroppanásra, miért nem tudtam valami kedves, emberi mértékű seggeléssel elvégezhető szakot választani? Also, ha felvesznek mesterképzésre, miért kell majd belgyógyászatot tanulnom? Ha ilyesmire vágynék nem feltételezik, hogy elmentem volna inkább az orvosira?) Még az itteni ismerőseimmel sem találkozok, a legjobb barátnőmet is egy héten legfeljebb egyszer látom, vagy annyit se, a sráccal, akivel itt hülyítettük egymást egy darabig, szétmentünk (ezt ő még nem tudja, de majd értesítem egy tértivevényes hivatali levél formájában), neten keresztül meg senkivel nem tartom a kapcsolatot, és igen, tudom, hogy ez az én hibám, de nem tudok változtatni rajta, és attól még hogy én okozom, nem túl vidám ez az egész.
Megvolt a felvis idő- és pénzpazarlás - végül nem jelentkeztem műfordítóra, úgyse lenne időm felkészülni a felvételire, én meg nem vagyok a híve, hogy csak azért adjam be a jelentkezésem valahova, hogy töltsem a helyeket. Két debreceni pszichós szakot jelöltem meg, egy egészségpszichológia msc-t és egy iskolapszichológia ma-t, aztán legfeljebb nem vesznek fel. Egyikhez sincs sok kedvem, és hogy őszinte legyek, ha rajtam múlna nem kezdenék semmit az életemmel, de egyelőre a dekadencia még nem elég ok arra, hogy magánzárkába vonuljak a társadalmi elvárások elől.
Hát, evvan.

elkezdődött a hatodik félév

Vége a félévnek, yay. 4,94-es az átlagom, és végre az első műhelymunkám megvan nagyjából. Már csak 80 oldal van hátra a többi háromból, wu-hú. Tiszta játék és kacagás heti 37-38 óra meló mellett.

sudden clarity

Be fogom jelölni a tolmács-műfordító mesterszakot az egészségpszichó mellé. A bemeneti követelményeim megvannak - egy felsőfokú meg egy középfokú nyelvvizsga, és valamikor a diplomám is csak meglesz -, és mivel pillanatnyilag a tököm is kivan a pszichológiával (egész pontosan a képzéssel), még megfontolom, hogy akarom-e rögtön folytatni. Meg amúgy is olyan snassz lenne egy szakot beírni a felvin. És annak ellenére, hogy nincsenek kapcsolataim, tehát nem fogok ilyesmivel soha a büdös életben elhelyezkedni, a romanticizált elképzelése a dolognak tetszik.

Hogy hova tart a bejegyzés: franciául olvasgatok HP-t, hogy visszahozzam valamennyire a felvételiig ^^ Ha valakinek van kedve, ajánlhat egyszerűbb nyelvezetű fantasy könyveket, hogy mivel csesszem el az időt a műhelymunka helyett :D


Update: a varázspálca franciául úgy van, hogy "la baguette magique". *diszkréten szarrá röhögi magát*

könyv toplista

Öhm... olyan régóta nem blogolok, hogy lassan el is felejtem, hogy kell. Mindegy, a lényeg, hogy csináltam egy kis toplistát az elolvasott könyveimből, hátha valakinek lesz kedve szemezgetni belőle ^^

Top 10, sorrendet mellőzve:

William Goldman: The Princess Bride: S. Morgenstern's Classic Tale of True Love and High Adventure - fantasy
Két név: Inigo és Fezzik *--* Külön könyvet szeretnék róluk *-*

Robin Hobb: Assassin's Apperentice sorozat - high fantasy
Tragikus címválasztás, szörnyű borítók, és az első könyv nem is sikerült olyan zseniálisra, de a tény, hogy a két trilógia összesen majdnem négyezer oldalt számlált és végigolvastam az egészet, elmondja a véleményem.

Maggie Stiefvater: Scorpio Races - YA
Nagyon kedves kis könyv, és üdítő változatosság, hogy a főszereplő tinédzserek nem mentik meg a világot.

Lionel Shriver: We Need to Talk About Kevin - öhh...maradjunk contemporary-nál
Ez egy komoly, nehéz könyv, nem lehet száguldozni az oldalakkal, és szerintem a filozofikus jellege miatt sok olvasó letette a közepénél, de engem nagyon megfogott. (Lényeg: Kevin egy pszichopata tömeggyilkos tini, a könyv az anya szemszögéből van írva.)

Megan Whalen Turner: The Thief sorozat - high fantasy
Sajnos ahogy a sorozat haladt előre, annál inkább vesztettem a lelkesedésemből, akármennyire is tetszett az első két kötet. Ez leginkább annak volt betudható, hogy engem elsősorban a főszereplő érdekelt volna, de egyre inkább mindenféle háborús stratégiák meg központi konfliktusok kerültek előtérbe, ami nem annyira fogott meg. Azért a Genről szóló részek még mindig a szívem csücskei maradtak ^^

Rainbow Rowell: The Landline - romance
Arra emlékszem, hogy valahogy nagyon csalódtam azokban a könyvekben, amiket előtte olvastam - sokat be se fejeztem -, ezért nagyon örültem, hogy végre valami magával ragadt. Elég válogatós vagyok a szerelmi történeteknél, de Rainbow nagyon szépen meg tudja mutatni, hogy lehet a tökéletlenségek és bizonytalanságok ellenére is szeretni :)

 Alexie Sherman: Flight - YA
Elég fura könyv, de egy olvasást mindenképpen megér. Kicsit hasonlít a Csikkhez, bár annak sokkal pozitívabb üzenete van, és könnyedebb is. Lehet inkább azt kellene ide rakni, nem tudom :D 

Kurt Vonnegut: Slaughterhouse-five - war
Ez is elég morbid, mint Vonnegut általában. De megértem, miért idézik annyian.

Ranschburg Jenő: Pszichológiai rendellenességek gyerekkorban - psychology
Nem szakkönyv, vagyis nem kizárólag szakembereknek íródott, könnyen meg lehet érteni. Nagyon informatív és olvasmányos. :)

Augusten Burroughs: Dry - memoir
Ezt alapvetően keveseknek ajánlom, mert meglehetősen vulgáris és sokszor durva könyv. Alkoholizmusról, gyerekkori szexuális abúzusról (hála a jó égnek ezt nem részletezi), AIDS-ről és mély érzelmi szenvedésről szól. Az egyik legkomolyabb önéletrajzi kötet, amit olvastam.